2006.10.20. 12:21
Újabb kemény idegenbeli fellépés vár a női kosarasokra
A csütörtöki szegedi derbi után, vasárnap Miskolcon szerepel a szolnoki női kosárlabda csapat. Amennyire jól sikerült a mienk számára a Szekszárd elleni rajt, olyan rosszul sikerült a folytatás Szegeden. Sajnos egy percig sem volt kétséges a szegediek sikere, akik 93-55-ös győzelmet arattak.
— Határozatlanok és félénkek voltunk — kezdte Kmézics Zorán, a szolnokiak vezetőedzője. — Egyedül Somogyi Andi tudta felvenni velük a versenyt, keménységben és gyorsaságban. Ráadásul Kajdacsiék kifejezetten jó napot fogtak ki, hiszen a mezőnyből 51 százalékkal szórtak, míg csapatunk csak 35 százalékkal célzott.
Igyekszünk tanulni a vereségből, de gyorsan túl kell lépnünk rajta, mert nyakunkon a Diósgyőr elleni fellépés. Tehát, a már két vereséggel álló DKSK otthonában vendégeskednek a mieink vasárnap este. A piros-fehérek az első fordulóban még új szerzeményeik nélkül hazai pályán kaptak ki a Nagykanizsától. Szerdán este viszont már szerepeltek soraikban az új igazolások, ennek ellenére is 81-73-as vereséget szenvedtek a Győr otthonában.
A Rába-parti városban a két volt szolnoki edző Tapodi Péter és Gálos László közül, az utóbbi tréner lehetett boldogabb. Vajon vasárnap Kmézics, vagy Tapodi fog örülni, vagy éppen szomorkodni?