Sport

2007.12.14. 13:11

Magyar bajnokokat köszöntettek a városházán

Szolnok Megyei Jogú Város sportrendelete értelmében eredményességi támogatásban részesülnek az olimpiai sportágakban világ – és Európa bajnokságon 1-3. helyezést elért szolnoki sportolók, valamint az olimpiai sportágakban felnőtt magyar bajnoki címet elért szolnoki versenyzők.

SZOLJON

Szolnok Város Sportjáért

A Szolnoki Olaj KK kosárlabda klubot működtető kft. felügyelő bizottságának elnöke dr. Nyerges Zsolt, akinek évek óta meghatározó szerepe van a csapat eredményes szerepléséhez szükséges feltételek biztosításában, az utánpótlás-nevelés támogatásában. Eredményes vezetői tevékenysége elismeréseként „Szolnok Város Sportjáért” emlékplakettet kapott.

ATLÉTIKA. Felnőttek magyar bajnokok: Ecseki Dániel (távolugrás), Patkó Dániel (gerelyhajítás), Óvári Zita (hétpróba), Petránh Barbara (400m-es és 200 m-es síkfutás) — mind Szolnoki MÁV SE. Ifjúságiak. Tóth Janka (gerelyhajítás) — Szolnoki Sportiskola. Edzők: Ecseki Tibor,  Majercsik László.
BILIÁRD. Tóth László (műlökés OB I. hely) - Keviterv Akva SE. Edző: Árpás István.
BÚVÁRÚSZÁS. Sulyok Bence (ifjúsági bajnok MONK, 5 bója, csillag, paralell szlalom, találkozási gyakorlat), Danyi Gábor (ifjúsági bajnok MONK, találkozási gyakorlat), Karakecz Konrád (ifjúsági bajnok „M” gyakorlat, találkozási gyakorlat), Lengyel Dávid (ifjúsági bajnok találkozási gyakorlat) - Szolnoki Búvár SE. Edző: Hamzáné Somogyváry Beáta.
EJTŐERNYŐZÉS. Bánszki Tamás (felnőtt magyar bajnok egyéni célba ugrás, egyéni összetett), Hirschler Gábor (felnőtt magyar bajnok egyéni stílusugrás), csapatcélbaugás I. hely (Gőgös Péter, varga Tamás, Hirschler Gábor, Bánszki Tamás) - Szolnoki Honvéd Ejtőernyős SE. Edző: Dér László.
EVEZÉS. Vinkó Gáspár, Simon Béla (U23 vb V. hely kormányos nélküli kettes, felnőtt Eb kormányos nélküli kettes VI. hely, felnőtt magyar bajnokok kormányos nélküli kettesben) - Tisza Evezős Egylet. Juhász Adrián (ifjúsági vb egypárevezés XI. hely, felnőtt Eb VIII. hely négypárevezés, ifjúsági magyar bajnok egypár evezés). Bajnóczki Bence, Tóth Ádám (ifi magyar bajnok, kormányos nélküli kettes) - SZVSI. Edző: Molnár Dezső.
FIT–KID. Sánta Renáta, B. Tóth Lili (vb páros I. hely), Pelikán SE (csoportos ifjúsági magyar bajnokság I. hely: Obot Georgina, Dudás Roberta, Tóth Enikő, Poczai Andrea, Sánta Renáta). Edző: Prágay Zsuzsanna, Uj Bianka.
FLOORBALL. Szolnok Cannibals FK női csapat (magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes, BEK IX. hely: Zács Fruzsina, Farkas Vivien, Pintér Annamária, Romlaki Dóra, Balázs Szilvia, Farkas Ágnes, Bajzáth Anikó, Antal Anita, Ladányi Bernadett, Vágó Anikó, Adamkó Szilvia, Zsitnyánszki Nikolett). Edző: Strauss Tamás. Szolnok Cannibals FK (U19 férfi magyar bajnok: Demecs Ádám, Kovács Áron, Kollár Csaba, Barta Gyula, Dégi András, Tóth Dávid, Harangozó Szilárd, Hegedűs Csaba, Falusi Tibor, Csontos Patrik, Imre Gábor, Bagdi Attila). Edző: Gyenes György, Strauss Tamás.
JUDO. Erdélyi Lilla (felnőtt magyar bajnok) - Wadoki JK. Edző: Kovács Gábor.
KAJAK-KENU. Folláth Vivien (felnőtt: maraton vb K-1 V. hely, maraton Eb K-1 II. hely, maraton világkupa K-1 I. hely, maraton magyar bajnokság K-1 II.hely, síkvízi magyar bajnok K-4 200 m, K-4 500 m II. hely) - Szolnoki Kajak-Kenu Klub. Hadvina Gergely (U23 síkvízi Eb K-4 1000 m V. hely, felnőtt magyar bajnok K-4 1000 m, U23 magyar bajnok K-1 1000 m és K-1 4000 m), Gál Szabolcs (ifjúsági maraton vb K-2 II. hely, maraton Eb K-2 I. hely, ifjúsági síkvízi magyar bajnok K-4 500 m). Edzők: Bordács Balázs, Folláth János, Sári Nándor. Sarudi Pál (felnőtt síkvízi vb C-4 200 m I. hely, C-4 500 m I. hely, Eb C-4 200 m III. hely, C-4 500 m VII. hely, felnőtt síkvízi magyar bajnok C-4 200 m és C-4 500 m) - Mezőgép Kajak Kenu Klub. Edző: Erdős Attila. Ifjúságiak: Szabó Petra (síkvízi Eb K- 4 500 m I. hely, K-2 1000 m. IV. hely, maratoni Eb K-2 I. hely, magyar bajnok K-2 1000 m, 4000 m), Balogh Ádám (maratoni Eb K-2 II. hely, magyar bajnok K-4 4000 m), Kovács Balázs (maratoni Eb K-2 II. hely, síkvízi Eb K-4 500 m IV. hely, magyar bajnok K-4 4000 m), Óvári Attila (síkvízi Eb K-4 500 m IV. hely), Spanyiel Zsolt (síkvízi Eb C-4 1000 IX. hely, Chaledk Vanda (magyar bajnok K-2 4000 m), Szőke Gergő (magyar bajnok K-4 4000 m), Zelei Bogdán (magyar bajnok K-4 4000 m) - SZVSI. Edzők: Bordács Balázs, Chladek Kálmán.
KARATE. Magna Gergő (felnőtt Eb kumite III. hely, magyar bajnok) - Banzai KKK. Edző: Furkó Kálmán.
KOSÁRLABDA. Magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes: Szolnoki Olaj KK (Cziczás László, Frana Pavel, Fülöp Gábor, Cseh György, Kenyeres Sándor, Hollins Vernard, Molnár András, Kelley Thomas, Tóth Viktor, Harazin Tamás, Sabalaiauskas Donatas, Jurkunas Andrius, Rezák Tamás). Edzők: Pór Péter, Tasnádi Zoltán.
KUNG-FU. Nagy József (felnőtt full contact magyar bajnok), Vincze Rita (felnőtt magyar light contact magyar bajnok), Szabó Zita (felnőtt magyar bajnok) - Wing Chun Harcművészeti Egyesület. Edző: Juhász Zoltán.
LÁBTENISZ. Lengyel Béla (ifjúsági magyar bajnok egyéni és páros), Pozderka István (felnőtt páros Eb VI. hely), Szolnoki MÁV FC (csapatbajnokság I. hely: Ignácz Kálmán, Kántor István, Fazekas Péter, Fazekas Attila, Szűcs Mátyás, Ferencz Dániel). Edző: Kántor István, Ács Károly.
MINIGOLF. Magyar Marianna (ifjúsági magyar bajnok), Fazekas Ádám (ifjúsági magyar bajnok) - Szolnoki Minigolf Klub. Edző: dr. Bede János.
MŰUGRÁS. Hajnal András (felnőtt magyar bajnok 1 m és 3 m műugrás, toronyugrás) - Szolnoki Honvéd Sportegyesület. Edző: Hajnal Attila.
SZKANDER. Ivánfi Brigitta (Európa Kupa jobb kéz I. hely, bal kéz I. hely), Kőrösi Tibor (Európa Kupa jobb kéz II. hely, bal kéz III. hely, magyar bajnok jobb kéz, bal kéz), Petrik Dezső (magyar bajnok jobb kéz I. hely), Zoványi Zoltán (magyar bajnok bal kéz I. hely), Kiss József (magyar bajnok bal kéz I. hely) - Szolnoki Kihaku TSE. Edző: Varga József.
SZUMO. Farkas Éva (ifjúsági Eb. I. hely, kadett ob I. hely), Varga Botond (ifjúsági Eb. I. hely, kadett ob I. hely), Farkas Tibor (junior Eb VII. hely), Czakó Zoltán (felnőtt Eb V. hely), Líbor Dezső (felnőtt Eb open III. hely), Makai Erika (felnőtt vb III. hely, felnőtt Eb csapat III. hely) - Szolnoki MÁV SE. Edző: Tóth János.
Különdíjat kapott a szervátültetettek és dializáltak IV. Európa Játékán elért erdeményéért: Schneiderné Szabó Julianna (úszó, 50 és 100 m gyorson, 4x50 m-es vegyesváltóban III. hely, bowling egyéniben I., párosban és vegyespárosban II. hely).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!