Sport

2008.02.27. 14:39

Bronzérmet szerzett a Szolnok megyei csapat

Az asztalitenisz diákolimpia országos döntőjét Budaörsön rendezték meg a napokban. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei színeket négyen képviselték a II-IV. korcsoport megméretésén.

Varga Csaba

A csapat versenyben húsz megye képviselői álltak asztalhoz. Közöttük a Szolnok megyei együttes a vártnál sokkal jobban szerepelt, ugyanis a nagyon előkelő harmadik helyet szerezte meg. Először Borsod-, majd Baranya megyei fiatalokat győzték le egyaránt 3:1 arányban. Az elődöntőben azonban kikaptak 3:1-re Zala megyétől, így bronzérmet szereztek. A csapat tagjai: Szabó Kitti (Szolnok, Kassai u. Á. I. ), Nagy Alexandra ( Szolnok, Mátyás király Á. I.,  Nagy Norbert (Karcag, Kováts M. Á. I.), Gulyás Tamás ( Cserkeszőlő, Petőfi Á. I. ).
Az egyéni viadalon a fiúk közül Gulyás Tamás és Nagy Norbert nem jutott be a nyolcaddöntőbe. A lányok versengésében Nagy Alexandra és Szabó Kitti már az első fordulóban szembe került egymással került egymással. A csata az előbbi ifjú hölgy 3:2-es győzelmével ért véget. Alexandra a  folytatásban is sorra aratta győzelmeit, és egészen a döntőit menetelt, ahol azonban vereséget szenvedett. Ám az ezüstérem is szépen csillog tehetséges Nagy Alexandra számára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!