Sport

2008.02.27. 12:38

Félidőnél az amatőr kosárbajnokság

A Szolnoki Sportcentrum Sportiskola és Sportszervező Szolgáltató Kht. amatőr csapatoknak indított kosárlabda bajnokságot még tavaly novemberben. A kiírásra hét csapat jelezte részvételi szándékát.

Németh Gergő

A mérkőzéssorozatban mindegyik gárda oda-visszavágót játszik egymással. Az első hat forduló után a Törökszentmiklósi NYKK csapata toronymagasan, százszázalékos teljesítménnyel vezeti a mezőnyt. Legutóbb a harmadik helyre visszacsúszó, tartalékosan felálló Szoljon KK-t verték 53-34-re. Az „őszi” szezon ezüstérmese a Taplók csapata lett, akik az előző körben a Szolnoki Honvéd SE-vel vívtak izgalmas csatát, és nyertek 57-51-re. A katonák egyébként két győzelemmel kezdtek, azóta sérültések tizedelik soraikat, nem meglepő, hogy zsinórban négyszer hagyták el vesztesen a pályát, s csúsztak vissza a hatodik pozícióba. Feltámadóban van azonban a Káotikus Széthúzás gárdája, akik a gyatra start után már negyedikek és 50 százalékos mérleggel büszkélkedhetnek. A hatodik fordulóban a Hámlik a Hátam együttesét gyűrték le 65-50-re és cseréltek velük helyet a tabellán. Az utolsó helyen az eddig még nyeretlen Klimax SE csapata várja a tavaszt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!