Farkas Ágnes: ez az Eb valószínűleg nem rólunk szól

Nos, Farkas Ágnes szemernyit sem változott. Akárcsak néhány éve a kézilabdapályákon, az egykori átlövő ma is csupa mosoly, szinte sugárzik róla a boldogság. Bár a szakadó esőben hosszú ideig tartó autózás után, kissé fáradtan érkezett meg a megyeszékhelyre, e rövid interjú erejéig készségesen állt a rendelkezésünkre.

— Már több mint három éve, hogy befejezte profi sportpályafutását. Mivel tölti szabadidejét a civil Farkas Ági ?

— Van egy borászattal foglalkozó családi vállalkozásunk, mostanában leginkább ez foglal le. Azért a kézilabdától sem szakadtam el teljesen, az NB II. Déli csoportjában szereplő Szent István Építők SC csapata mellett szaktanácsadóként dolgozom.

— Talán hamarosan edzőként látjuk viszont a pályák szélén ?

— Ez egyáltalán nem valószínű, több okból sem szeretnék edzősködni. Egyrészt nincs megfelelő szakképesítésem, ennyi idő után pedig nem igazán szeretnék visszaülni az iskolapadba. Tanácsadóként ellenben szívesen segítek, ha kikérik a véleményemet. Másfelől huszonkét évig a kézilabda töltötte ki a mindennapjaimat, belekerültem egyfajta cirkuszi életformába. Edzések, edzőtáborok és mérkőzések véget nem érő sora követte egymást, miközben gyakorlatilag ugyanaz a társaság vett körül. Ezt nem lehet a végtelenségig csinálni, mert előbb-utóbb elfárad az ember. Új életet kezdtem, mióta nem játszom profi szinten.

— Teljesnek érzi a pályafutását, vagy akad némi hiányérzete ?

— Ezt sokan és sokféleképpen megkérdezték már, én azonban most is csak annyit tudok mondani: ha mindent az elejéről kezdhetnék, akkor sem tennék semmit sem másképp. Elégedett vagyok az eredményeimmel, mert úgy érzem, hogy a pályafutásom során adódó összes helyzetből ki tudtam hozni a maximumot. Persze lehetett volna a sydney-i és a zágrábi második helyből is első, egy világverseny döntőjében azonban nagyon apró dolgok döntenek a győztes kilétéről. Sok múlik a sportdiplomácián, néha a szerencsén is.

— Mennyire tartja a kapcsolatot a régi játékostársakkal ?

— Ma már mindenki a saját életét éli, kit merre vitt az útja. Igazán nagy összejövetelek most nincsenek, a tizen- és huszonéves évfordulók pedig szerencsére még messze vannak...

— Hogyan látja a mai magyar női válogatott esélyeit?

— Átalakulóban van a csapat, sok a fiatal játékos. A fiatalítás azonban törvényszerű, idővel minden csapat esetében szükségessé válik. Az látszik, hogy a lányok tele vannak ambícióval, meg akarják hódítani a világot, ahogyan nemrégen mi próbáltuk. Bár a mostani Eb-nek nem mi vagyunk az esélyesei, a londoni olimpiára újra jó csapat formálódhat. A szakmai háttér adott hozzá, úgyhogy alapvetően optimista vagyok.