Sport

2009.08.12. 10:20

Idén már nem lesz rájátszás a megyei III. osztályban

A labdarúgó megyei harmadosztályú bajnokság előző idénye meglehetősen zaklatottra sikeredett.

SZOLJON

A versenykiírás értelmében az alapszakasz után rájátszásos formában rendezte meg a szövetség a pontvadászatot, ám mint ez a későbbiekben kiderült, ez nem nyerte el minden érdekelt tetszését. Több együttes is visszalépett a hajrá küzdelmeitől, így akadt olyan játéknap, mikor alig volt mérkőzés. Ennek köszönhetően a 2009-2010-es bajnoki szezonra megváltoztatta a versenykiírást a megyei LSZ.
- Továbbra is két csoportban, a Jászságban és a Kunságban, 20 csapat részvételével zajlik majd a küzdelemsorozat, ám nem lesz rájátszás - felelte érdeklődésünkre a szövetség főtitkára, Urbán Attila. - Őszi-tavaszi menetrend szerint, oda-visszavágós rendszerben zajlik a bajnokság. A csoportgyőztes küzd meg a bajnoki címért, a második helyezettek a bronzéremért. A tavalyi idényhez képest változásnak számít, hogy idén a megyei III. osztályú klubok ifjúsági csapatai számára nem lesz bajnokság, csupán önkéntes alapon, alkalmi tornákon mérhetik össze tudásukat a fiatalok.
A Kunsági csoportba két új egyesült is beadta nevezését: a Tiszainokai SSE és a Tiszasasi SE hosszú évek kihagyása után tér vissza a megyei labdarúgás vérkeringésébe. Szintén új csapatnak számít a Jászságban pályára lépő Nagykörűi LC, mely a tavalyi szezon kihagyása után szervzte újra szakosztályát.
A csoportbeosztások, Kunság: Tiszainoka, Tiszaszentimre, Tiszaörs, Rákócziújfalu, Berekfürdő, Örményes, Kengyel, Kétpó, Agrosprint Karcag, Tiszasas. Jászság: Nagykörü, Tószeg, Tiszaföldvár, Kőtelek, Jászjákóhalma, Jászszentandrás, Jásztelek, Alattyán, Jászágó, Fiatalok Jászfényszaru.
A megyei III. osztályú bajnokság őszi idénye szeptember 5-én kezdődik és november 1-én ér véget.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!