Sport

2011.12.09. 20:20

Újabb fontos bajnoki meccs előtt a szolnoki pólósok

Az esztendő utolsó bajnoki meccsét játssza szombaton este hat órakor a Szolnoki Dózsa-Közgép csapata, amely a Debrecent fogadja a tiszaligeti uszodában.

Varga Csaba

Fotó:

Akár hatpontosnak is titulálhatjuk a mérkőzést, hiszen a vendéglátó, harmadik helyen álló szolnokiaknak 22, míg a hatodik debrecenieknek 16 pontjuk van. A szolnoki győzelem azt jelentené, hogy Regős Áronék 9 pontra növelnék a felek közötti távolságot. Egyébiránt hajdúsági egylet a legutóbbi, 10. fordulóban Egerben szerepelt, ahol 7-6-os vereséget szenvedett.

A hazaiak már 6-1-re vezettek, innen egy gól távolságra zárkózott fel Gyöngyösi András csapata, de a döntetlent már nem tudták kiharcolni. A debreceniek legismertebb játékosa a szolnoki nevelésű, kétszeres olimpiai bajnok Varga Tamás. Mellette Nébald Olivér, Kistamás Zsolt is megfordult Szolnokon. Négy légióssal állnak fel a meccseken, közülük a két orosz, Apanaszenko és Bugajcsuk már az elmúlt évadban is soraikban szerepelt, míg a két szerb, Micsics és Mitrovics a Fradiból érkezett a hajdúsági fővárosba. Idegenben még nyeretlenek, hiszen az Eger előtt, a Vasas és Honvéd otthonában egyaránt kikaptak, míg a Ferencváros uszodájában döntetlent játszottak. Nem valószínű, hogy a Tiszaligetben szerzik meg idei első idegenbeli győzelmüket,

Nyilván a szolnoki csapatnak is nagyon kellenek a bajnoki pontok a legjobb négy közé jutásért folyó „versenyúszásban”.
— Jó csapat a Debrecen, de mi jobbak vagyunk náluk — kezdte Cseh Sándor, a szolnokiak edzője. — Feltérképeztük őket, tudjuk, hogy mit játszanak, különös gondot fordítunk majd Varga Tamás semlegesítésre. Fárasztó évad közepette vagyunk, hiszen ez lesz a 26. tétmeccsünk, és jövő szerdán még egy kazanyi kupameccs is vár csapatunkra. Először azonban a  Debrecennel szemben legyünk túl szerencsésen. 

KÉP: Tiberius Negrean jó lövőformájára is szükség lesz a Debrecen ellen FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS

Decker Attila a válogatottban
A magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Kemény Dénes kihirdette 18 tagú keretét a januári eindhoveni Európa-bajnokságra, amelyből kiderül, hogy Kásás Tamás visszatér a nemzeti együttesbe, valamint a szolnokiak kapusa, Decker Attila is meghívót kapott a szakvezetőtől.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!