Sport

2013.08.30. 18:28

Egy pontot ért a két büntető

A labdarúgó NB II. harmadik fordulója már pénteken megkezdődött. A nyitómérkőzést a Szolnoki MÁV FC együttese vívta, mégpedig a tavasszal élvonalban szerepelt Siófok otthonában. A kék-fehérek ügyeletes gólvágója,Nagy István ezúttal duplázott, s ez egy pontot ért a Tisza-partiak számára.

Szoljon.hu

A Duna Televízió az új szezonban az élvonalbeli mérkőzések mellett néhány NB II-es rangadót is képernyőre tűz, így fordulhatott elő, hogy a
Tisza-parti gárda siófoki vendégjátékát nem csak a helyszínen, hanem
otthon, karosszékben ülve is végig izgulhatták a szolnoki szurkolók. Nem
véletlenül esett a szerkesztők választása a Siófok-MÁV FC találkozóra. A
házigazdák azon túl, hogy tavasszal még az élvonalban szerepeltek, az új
bajnokságban repülőrajtot vettek, míg a kék-fehér együttest a dobogóra
esélyes gárdák közé sorolták szezon előtt a szakemberek.

- Azonnal vissza akarunk jutni a legfelső osztályba - nyilatkozta még a
rajt előtt a Balaton-partiak mestere, Horváth Károly. Nos csapata ennek szellemében kezdte a pontvadászatot: az eddig lejátszott meccseket egyaránt megnyerte és még gólt sem kapott. Legutóbb éppen egyik
legnagyobb riválisa otthonában, Gyirmóton diadalmaskodott 1-0-ra. Ugyanez, mármint a jó rajt már nem mondható el a Tisza-parti gárdáról,
melynek szakvezetője nem is rejtette véka alá csalódottságát. - Igaz, hogy egy jó Gyirmóttól szenvedtünk vereséget, majd idegenből, Tatabányáról elhoztunk egy pontot, de ennél én azért többre számítottam -ismerte el a klub honlapján Kis Károly. - Főleg úgy, hogy a legutóbbi
mérkőzés második félidejében egykapuztunk és eldönthettük volna a magunk javára a mérkőzést. Siófokon akkor van esélyünk a jó szereplésre, ha rendkívül szervezetten védekezünk, és kreatívabb támadójátékot mutatunk be, mint tettük azt legutóbb. Az első két forduló tapasztalata alapján kicsit belenyúlt megszokott kezdőcsapatába Kis Károly: kihagyta Zvara Dávidot és B. Tóth Balázst, helyükön pedig Kállai Istvánt és Máté Jánost küldte a pályára, Grúz Tamás egy sorral feljebb lépett Sipeki István mellé, míg a védelem tengelyében újra összeállt az Antal, Mile kettős. Siófok-Szolnoki MÁV FC 2-2 (1-1) Siófok, 300 néző, vezette: Pintér Csaba (Márton, Mohos) Siófok: Tajti - Fehér, Tímár, Papp Sz. (Fülöp, a szünetben), Novák - Horváth B. (Bogáti, 63.), Vass, Peszmeg, Papp M. - Dajic (Mokánszki, 74.), Vólent. Edző: Horváth Károly.
Szolnok: Pokorni - Vári, Mile, Antal, Fritz - Grúz, Sipeki (Magos, 68.) -
Bohner, Nagy I., Kállai (Lengyel B., 68.) - Máté (Szepessy, 42.). Edző: Kis
Károly. 11. perc: A hazaiak végezhettek el bedobást saját térfelükön, a tizenhatos magasságában, ám gyorsan elveszették a labdát. Máté János a tizenhatoson belül lefordult Papp Szilárdról, aki csak lerántani tudta. A jogosan megítélt büntetőt Nagy István higgadtan a bal alsó sarokba vágta, 0-1. 19. perc: Szabadrúgáshoz jutott a hazai együttes: Novák a sorfalról
lepattanó labdát 25 méterről újra rátűzte, lövése egy védőn irányt
változtatott, így becsapta Pokornit, de a szolnoki hálóőr óriási bravúrral,
lábbal visszanyúlva védeni tudott. Társai azonban nem tudtak
felszabadítani, a labda Papp Máté elé került, aki a balösszekötő helyéről,
22 méterről lepókhálózta a bal felső sarkot, 1-1.

36. perc: A tavaly nyárig Szolnokon játszó Papp Szilárd és Máté János
fejelt össze a siófoki tizenhatos előterében, nem kis riadalmat okozva a
kispadokon. Előbbi jókora turbánnal a fején néhány percnyi ápolás után
vissza tudott térni, ám a szolnoki center agyrázkódást szenvedett, le
kellett cserélni, helyére Szepessy Róbert érkezett. 55. perc: Mile állította meg szabálytalanul Dajicot, így Novák Alexisz végezhetett el szabadrúgást a szolnoki kaputól 22 méterre, a jobbösszekötő helyéről. Lövése a szétnyíló sorfalon iránytváltoztatva a jobb sarokba vágódott, 2-1.
64. perc: Papp Máté bal oldali beadását Dajic a hosszú ötös sarkáról,
kapásból, alig lőtte a léc fölé. 81. perc: Magy István jobb oldali beadását Szepessy fejelte a bal felső sarok felé, Tajti Norbert azonban óriási bravúrral kitenyerelte a labdát. 85. perc: Szepessy ismét lefejelte Tímárt, ám labdája kívülről szinte leborotválta a jobb kapufát.

86. perc: Óriási egyenlítési lehetőséget szalasztott el a MÁV FC: Bohner a
balösszekötő helyén megkerülte Fehért, majd nagy helyzetben, 10 méterről a bal kapufa mellé bombázott. 89. perc: Fehér buktatta Szepessyt a tizenhatoson belül, ez is tizenegyes. Nagy István második tizenegyesét a léc alá bombázta, 2-2. A szolnoki együttes a helyzetek alapján megérdemelten szerzett pontot a bajnoki cím egyik legnagyobb várományosának otthonában. Külön ki kell emelni Nagy István teljesítményét, aki az eddigi három meccsen már ötször talált a kapuba, s ezzel egymaga szerezte a MÁV FC idei valamennyi gólját. 

Így látták a kilencven percet a szakvezetők
Horváth Károly: - Úgy érzem, két pontot veszítettünk. Túlzottan is
célfutballt játszottunk, s ez lett a vesztünk. Ahhoz, hogy előre tudjunk
lépni, az ilyen meccset meg kell nyernünk. Kis Károly: - A hazaiak vezetése után nagy erőket mozgósítottunk az egyenlítés érdekében, helyzeteket dolgoztunk ki, s úgy gondolom megérdemelten egyenlítettünk. Értékes  pontot szereztünk.

nyitómérkőzést a Szolnoki MÁV FC együttese vívta, mégpedig a tavasszal

élvonalban szerepelt Siófok otthonában. A kék-fehérek ügyeletes gólvágója,Nagy István ezúttal duplázott, s ez egy pontot ért a Tisza-partiak számára. Szoljon.hu -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!