2013.11.09. 11:06
A nagymúltú Ljubljana vendégeskedik a Ligetben
Immár a 7. forduló mérkőzéseit rendezik meg az Adria Ligában. Az Olaj KK csapata a szlovén Olimpija Ljubljanát fogadja ma 17 órakor a Tiszaligeti Sportcsarnokban.
A szebb napokat is látott szlovén legénység nyeretlenül az utolsó helyen áll az Adria Ligában. A legutóbbi körben az Igokea otthonában kaptak ki 74-61-re. Nedeljko Ascserics, az Olaj edzője azt mondta, hogy nem téveszthet meg bennünket a Ljubljana vártnál gyengébb szereplése, hiszen menetközben sok volt a sérültjük, de most már kezdenek kiegyenesedni a soraikat. Mindezt bizonyítja az Európa Kupa szereplésük, ahol négy forduló után ötven százalékos a mérlegük. Többek között a végső győzelemre is esélyes Valenciát is verték 10 nappal ezelőtt.
Az Olaj egy hete szép győzelmet aratott a Radnicski Kraugjevac ellen, sőt kedden bolgár Rilszkit is legyőzte a csapat a EuroChallenge Kupa rajtján. Az más kérdés, hogy Horváth Ákosék legutóbbi játéka nyomában sem emlékeztetett a Radnicski elleni produkcióra. Erre szokták mondani, ezúttal ennyi is elég volt a győzelemhez. A fiúk is jól tudják, hogy az utóbbinál jobb teljesítményre lesz szükségük, mert a Rilszkinél egy erősebb és összeszokottabb együttes már komolyabban feladta volna a leckét. Egy biztos, ma este csak jó játékkal és kellő koncentrációval húzhatják be negyedik győzelmüket.