Sport

2013.12.16. 19:32

Két kiváló sportember kapta meg a Kővári Tamás-díjat

Az elmúlt évekhez hasonlóan, tegnap este is nagy érdeklődés kísérte a Kővári Tamás az Egészséges Életért Közérdekű Alapítvány gálaműsorral egybekötött díjátadó ünnepségét, amit Szolnokon, a Hozam Klubban rendeztek meg.

V.Cs.

Fotó:

Immár tizenhetedik alkalommal adták át két sportember számára a Kővári Tamás-díjat.

Az elismerések emlékplakettből és az adományozást igazoló oklevélből állnak, mindezekhez pénzjutalom is társul. Az elmúlt esztendőben Nagy György kajak-kenu mesteredző, és Szudi Ádám ifjúsági Európa-bajnok asztaliteniszező vehette át a díjat.

Dr. Magyar Attila, az Egészséges Életért Közérdekű Alapítvány Kuratóriumának elnöke jelentette be, hogy ebben az esztendőben az aktív sportolói kategóriában Szabó Petra, a Közgép-Szolnok KK magyar bajnok, Európa-bajnoki negyedik kajakosa – Czeglédi Gábor tanítványa –  kapta az elismerést. A sportszakember kategóriában a Kővári Tamás-díjat, Munkácsi József, a MÁV Utánpótlás FC labdarúgó-edzője vehette át, akinek a keze alatt több száz fiatal szerette meg a sportágat. Gratulálunk mindkettőjüknek az elismeréshez!

Az eredményhirdetést gálaműsor követte, melyen felléptek: a Magiszter Alapítványi Gimnázium növendékei, Molnár László, Jászai díjas színművész, míg Erős Laura zongorázott és Kozák Júlia énekelt. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!