Sport

2013.12.17. 15:07

Zárómérkőzések előtt csapataink

Az utolsó fordulót rendezik a EuroChallenge csoportkörében. A benevezett négy magyar csapat közül csak a Szolnoki Olaj KK juthat tovább, akár még csoportelsőként is. A JKSE a záró fordulóban szerezheti meg első győzelmét.

Szoljon.hu

Csak azt a november huszadikai estét lehetne feledni... A Cmoki Minksz otthonában három negyed után győztesnek látszott az Olaj, ám az utolsó tíz percet 28-9-re elbukta. Így Lóránt Péter hiába szorgoskodott össze masszív dupla-duplát, – 21 pont, 12 lepattanó – 76-68-ra nyert a belorusz csapat. A Cmoki éppen ezzel a győzelemmel vezeti a EuroChallenge H-csoportját. Ám, ha a ma 18 órakor kezdődő mérkőzésen az Olaj legalább kilenc ponttal nyer, úgy csoportelsőként zárja a kört. Továbbjutása ugyanis már biztos.
– Győznünk kell!– vágott a közepébe Dragan Alekszics, a Szolnoki Olaj KK vezetőedzője.– A Minszk nagyon jó csapat, de hazai pályán mi vagyunk az esélyesek. Éppen a minszki mérkőzésen tapasztaltuk meg, hogy negyven percen keresztül kell koncentrálni. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor nem lesz baj.


A minél nagyobb arányú győzelem két szempontból is fontos. Egyrészt ezen a meccsen debütál a szolnoki közönség előtt az Alekszics–Jurkunas edzőpáros. Másrészt a legjobb tizenhat közötti újabb csoportkörben két –  papíron legalábbis – könnyebb ellenfelet kaphat az Olaj egy másik csoportelső mellett.

Csak azt a november huszonhatodikai estét ne lehetne feledni... A szezon legjobb játékát nyújtotta Jekatyerinburgban a Fortress-Jászberény. Az Uralt mégsem tudta uralni, hiszen a hazaiak hosszabbítás után nyertek 88–85- re úgy, hogy Soós, Markovics és Dukics is kipontozódott a ráadásra. A Jekatyerinburg biztos továbbjutó az F-csoportból, ráadásul most az orosz csapat utazott háromezer kilométert. A JKSE Salgótarjánban a szép búcsú reményében lép pályára 19 órától.

– Nincs teher rajtunk– mondta Földi Sándor, a jászberényiek vezetőedzője. – Jekatyerinburgban megmutattuk, hogy fel tudjuk venni az EC ritmusát. Első győzelmünkre, de a szombati szombathelyi bajnokira is készülünk.
A Paks a csoportelsőségre hajtó Szamara vendége lesz a záró fordulóban, a D– csoportban harmadik MTE a negyedik Kijev otthonában szerepel. Az Európa Kupa tizedik fordulóját szerdán rendezik, a továbbra is utolsó helyen álló Alba Fehérvár a harmadik helyezett török Aykon Ankarához utazik.      

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!