Sport

2015.05.09. 08:59

Megyei rangadó Karcagon

A kieső-jelölt Siófok otthonában vendégeskedik a Szolnok.

Gelei József


Az NB II. 27. fordulójában ismét idegenben lép pályára a Szolnoki MÁV FC együttese, ezúttal Siófok felé veszi az irányt a kék-fehérek autóbusza. A megyei bajnokság rangadóján pedig a Karcag a Jászapáti legnységét fogadja. 

Már csak négy forduló van hátra az idei az idei pontvadászatból, s a Tisza-parti gárda sorsa eldőlt. A MÁV FC legénysége teljesítve az eredeti célkitűzést - a mezőny első felét vette célba – az ötödik helyről várhatja a bajnoki hajrát, sem az előrelépésre, sem a jelentős hátralépés nem fenyegeti. Mai házigazdája, az egykor szebb napokat megélt, komoly anyagi gondokkal küszködő Siófok ezzel szemben élet-halál harcot folytat a bent maradásért.
Nem lehet azt állítani, hogy két jó formában lévő együttes várja a szombaton délután fél hatkor kezdődő összecsapást. A házigazdák és vendégeik is utolsó négy mérkőzésükből hármat elveszítettek, s csupán egyszer tudták begyűjteni a három pontot: mindketten a biztos kiesőnek vélt Kaposvárt győzték le hazai környezetben.

– Hiába játszottunk jól a mezőnyben, hiába birtokoltuk sokat a labdát, védelmi hibáink, illetve határozatlan támadójátékunk miatt vesztesen hagytuk el a pályát Békéscsabán – vélekedett  a viharsarki vereség okairól a MÁV FC vezetőedzője, Kis Károly.

És talán éppen ez a sarkalatos pontja a szolnokiak tavaszi gyengélkedésnek. Urbin Péter és Hamar Ádám őszi, súlyos sérülésével igazi befejező csatár nélkül maradt az együttes. Az elmúlt 450 percben például mindössze négy gólt szerzett, s azt is védők, Kenderes Zoltán, Papucsek Barna és a jobbhátvédból ismét csatárrá váló Vári Barnabás érte el. Mindeközben pedig a hátsó alakzat Antal Gábor kiesése után stabilitását vesztette, melyet az ellenfelek könyörtelenül kihasználnak.

Siófokon sem lesz könnyű dolga a Kis-csapatnak, hiszen a balatoni gárda hemzseg a rutinos, élvonalban éveket töltő labdarúgótól. A kapus Tajti Norbertet, Mogyorósi Józsefet, Illés Gyulát, Ivancsics Gellértet vagy éppen Andorka Pétert nem kell bemutatni a magyar futball-szurkolóknak. Apropó Andorka Péter: a támadó a télen szerződött Siófokra, s hét gólt szerezve már most ő a csapat legeredményesebb csatára.

Eltiltás miatt sem Soós Imrének, sem Kis Károlynak nem kell nélkülöznie egyetlen játékosát sem a szombaton 17.30-kor kezdődő összecsapáson, melyet Botló Béla vezet, míg segítői Iványi István és Kis Zoltán lesznek.
Ma délután rendezik a megyei I. osztályú bajnokság „ezüstrangadóját”: a második Karcag a harmadik Jászapátit fogadja. A két együttes között egyetlen pont a különbség a táblázaton.

– Bár az eredeti célt, a dobogós helyezést már teljesítettük, szeretnénk befutni a második helyre. Ehhez nyernünk kell Karcagon, s ennek megfelelően dolgoztuk ki az alkalmazandó taktikánkat is – vélekedett a mai összecsapásról a jászságiak játékos­edzője, Kotula László.

Természetesen ehhez azért van hozzáfűznivalója a hazaiak szakvezetőjének is. – Persze, hogy mMi sem szeretnénk alább adni az ezüstéremnél – felelte kapásból Orosz István. – Öngyilkosság lenne részünkről döntetlenre játszani, meg egyébként is, nekünk a támadójáték az erősségünk, nem véletlenül szereztük a legtöbb gólt a csoportban. Hazai pályán egyértelműen nyerni akarunk, akkor ráadásul le is szakítanánk magunkről a Jászapátit.
A ma délután fél ötkor kezdődő rangadót Bán János dirigálja.

Gelei József -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!