Sport

2017.04.12. 10:40

Három döntetlen után már egy győzelem is kijárna a MÁV-nak

Az élvonalbeli bajnoksághoz hasonlóan, szerdán a másodosztályban is hétközi fordulót rendeznek.

P. Gy.

A Szolnoki MÁV FC legénysége 16.30-kor azt a Zalaegerszeget látja vendégül a Tiszaligetben, amely az elmúlt hét végén a bajnoksaspiráns Soroksárral 2–2-es döntetlent játszott odahaza. Ugyanakkor ne feledjük azt sem, hogy a MÁV a szintén jó erőkből álló Vác vendégeként ikszelt (3–3), ami azért is nagy szó, mert a félidőben még 3–1-re a Pest megyeiek vezettek. A feleket csupán egy pont választja el egymástól a tabellán, ezért abszolút nem mindegy, hogy most milyen eredmény születik. Ősszel a ZTE 3–2-re nyert egy igencsak hektikus mérkőzésen.

– Egy ilyen sorozatterhelés sokkal inkább mentálisan veszi igénybe a játékosokat, mint fizikálisan, ezért nem félek attól, hogy ne bírnák a tempót – fogalmazott Balogh Pál, a MÁV FC vezetőedzője.
– Ráadásul a fiúknak legutóbb óriási lelki fröccsöt jelentett, hogy a Vác ellen kétgólos hátrányból sikerült visszajönniük. A lényeg, hogy a védekezésünkre odafigyeljünk, mert köztudottan a ZTE rendelkezik az egyik legjobb támadósorral.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!