Sport

2017.04.10. 15:08

Kétgólos hátrányból is képesek voltak felállni

Az NB II. 27. fordulójában a Vác dunaújvárosi albérletében lépett pályára a szolnoki legénység. A mieink szerezték meg a vezetést Kenderes Zoltán révén a meccs elején.

Varga Csaba


Az első félidő közepétől azonban felpörögtek a vendéglátók, és tizenkét perc alatt három gólt lőttek. A csatársorba előlépett Rokszin Ádám szépített, sőt, a hajrában Tóth László góljával a MÁV FC megmentette az egyik bajnoki pontot.

Vác – Szolnoki MÁV FC 3-3 (3-1)

Dunaújváros, 100 néző, Vezette: dr. Kovács Gergely (Pápai Zoltán, Máyer Gábor).
Vác: Szentpéteri – Hegedűs Cs., Dlusztus, Görgényi, Gulyás M. – Tóth G., Tóth B. – Niedermüller (Nagy S., 86. percben), Nagy R. (Kákonyi, 65.), Major – Balajti. Vezetőedző: Nagy Tibor.

Szolnok: Molnár-Farkas – Hajba, Balogh M., Horgosi, Dedics (Magyar B., 64. percben) – Kenderes, Berdó (Kovács O., 71.) – Tóth L., Pintér N. (Tóth B, 92.), Csirmaz – Rokszin. Vezetőedző: Balogh Pál. Edző: Antal Gábor.
Gólszerzők: Balajti (33. – tizenegyesből), Tóth B. (40.), Balajti (45.), ill. Kenderes (5.), Rokszin (73.), Tóth L. (84.).




5. perc: Tóth László jobb oldali szabadrúgása után Balogh M. passzolt Kendereshez, aki közelről a hálóba lőtt, 0–1.
33. perc: a kapura törő Hegedűs akadt össze Horgosival, amiért dr. Kovács játékvezető a büntetőpontra mutatott. A labda mögé Balajti állt, aki a jobb sarokba lőtt, 1–1.
40. perc: Tóth Barnabás csapott le egy szabad labdára, majd hat méterről az üres kapuba lőtt, 2–1.
45. perc: Nagy Richárd nagyszerűen tálalt a kiugró Balaljti elé, a volt szolnoki csatár a kapu jobb oldalába bombázott, 3–1.

73. perc: Rokszin Ádám harcolt ki magának egy helyzetet, amit nem hibázott el, 3-2.
84. perc: a jobbról érkező labdára Tóth László remekül érkezett az ötösön, és becsúszva a hálóba talpalta a labdát, 3–3.

– Jó kezdés után az első félidő végén majdnem lenulláztuk magunkat – mondta a lefújást követően Balogh Pál, a szolnoki csapat vezetőedzője.
– A második félidőben egy új mérkőzést kezdtünk. Mindenképp pozítivum, hogy kétgólos hátrányból felállva is pontot tudtunk szerezni idegenben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!