Sport

2017.04.27. 19:45

Kikaptak kosarasaink Körmenden

Kromah hatalmasat játszott, Potocnik pedig - Allen és Petty sérülése miatt -nem félt a fiatalokhoz nyúlni.

MTI

Fotó: Vagvolgyi Balint



Egy rövid gyászszünettel kezdődött a csütörtök délutáni Egis Körmend – Szolnoki Olaj KK felsőhzi összecsapás. Szabó Sándor Elek, a hazai együttes egyik törzsszurkolója nemrég hunyt el, rá emlékeztek a társak.

Mindkét oldalon volt hiányzó, a Körmendből Allen és Petty, a Szolnokból pedig Barnies és Andric nem húzott ma mezt.

4-0-val kezdte a meccset a Körmend, aztán gyorsan zárkózott a vendég együttes Vojvoda triplájával. Ha csak lépésekkel is, de egy kicsit a Szolnok előtt tudott járni az MTE. A 7. percben Vojvoda kosarával vette át a vezetést az Olaj, innen pedig fej-fej mellett folytatták a csapatok, a vasiak már az első negyed végén a fiatalokat is pályára küldték: Németh Ákos mellett Doktor Péter és Márton Ádám is beállt a meccsbe. Kromah utolsó másodperces triplájával hozni tudta a vendéglátó az első játékrészt.

A Körmend továbbra is remekül játszott. Bár a szolnoki játékosok sok esetben egy fejjel a hazaiak fölé magasodtak, rendre kimaradtak a palánk alatti helyzeteik. Kromah triplájával már hét ponttal vezettek a vasiak, Kmézic edző pedig időt kért. Hiába azonban a szolnoki rövid szüntet, Ferencz triplájával már tíz pontos fórnak örülhettek a szurkolók. A körmendiek egyre jobban kezdtek elhúzni, közben a 16. percben Csorvási és Tóth fejelt össze egy akció közben. Tóth járt rosszabbul, felszakadt a fejbőre, le is kellett cserélni. Popovic triplájával kilenc pontra jött vissza a Szolnok, Potocnik edző pedig, hogy megtörje a vendégek lendületét, időt kért. Sikerült is ismét növelniük a körmendieknek az előnyt, a félidőre 14 egységgel vezetettek a hazaiak.

Újabb negyed, és újabb hazai kosárkezdés, Smith volt eredményes a harmadik tízperc elején. A jó kezdés után aztán gyors visszaesés következett, Vojvoda termelt gyorsban hat pontot. A bajnok csapatkapitányának azonban nem akadt társa, a hazaiak pedig hamar 19 pontra tornázták vissza előnyüket. Ismét időt kért a szolnoki kispad. Borisov percei következtek, a légiós két triplát is elsüllyesztett egymás után. A körmendiek azonban így is a 20 pontos lélektani vezetés körül mozogtak. Ez ugyan nem lett meg, ám Kromah ismét egy utolsó másodperces hármassal zárt.

Ferencz triplájával indult az utolsó 10 perc, ezzel pedig 20 pont fölé tornázta előnyét a hazai együttes. Ismét pályán voltak a körmendi fiatalok, az Egis pedig így sem játszott alárendelt szerepet, sőt közelített a 30 pontos fórhoz. Előbb azonban még Kromah megdobta a 100. hazait. Egészen pontosan a 101-ket. Aztán ismét az amerikai légiós emelte fel a labdát, és meglett a harminc is közte. Az utolsó egy percben már szinte csak a fiatalok voltak pályán mindkét oldalon.

Eredmény, középszakasz, felsőház:
Egis Körmend-Szolnoki Olaj KK 109-81 (25-22, 27-16, 30-25, 27-18)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!