Sport

2017.04.21. 16:30

Szellő–Barbár párharc a WBO nemzetközi övért

A Felix Promotion szombaton, Székesfehérváron rendezi soron következő élő televíziós bokszgáláját, amelynek főmérkőzése egy igazi magyar presztízs­csata lesz.

Pabar Gyula

_MJA2842.jpg

Fotó: Mészáros János

A sportág szerelmeseinek nyilvánvalóan nem kell bemutatni azt, hogy az Egyesült Államokban, Franciaországban, vagy éppen Angliában milyen nagy hagyományai vannak a hazai bokszolók egymás elleni küzdelmének, sőt, lehet mondani, egy-egy esemény pikantériáját pont az efféle párharcok adják meg úgy igazán. Szombaton valami hasonlónak lehetünk majd szemtanúi, ugyanis a Felix Promotion székesfehérvári televíziós bokszgálájának keretében a nézők színtiszta magyar bunyót láthatnak.

Az est főmérkőzését a sok éven át Szolnokon, Balogh András irányításával készülő Szellő Imre, a WBO (Bokszvilágszervezet) nemzetközi bajnoka és Tóth „Barbár” Tamás, a cirkálósúly regnáló profi magyar bajnoka vívja egymással. Mindketten számos felejthetetlen összecsapáson vannak túl, és most végre egymás ellen is bizonyíthatnak – tizenkét menetben.

[caption id="" align="alignleft" width="290"] Szellő Imre szombaton megvédheti címét Fotó: Mészáros János
[/caption]

Érdekesség, hogy a nagy érdeklődésre számot tartó találkozóra a brit bírólegendát, a 73 esztendős Mickey Vannt delegálta a WBO szövetség.
– Barbár egy jól felkészült, okos, kompatibilis bunyós, de személyemben már nem egy C kategóriás ellen lép szorítóba – jellemezte ellenfelét a profik mezőnyében eleddig veretlen Szellő.
– Én is ismerem azt a mondást, miszerint „merjünk nagyot álmodni”, de ellenem ez kevés lesz. Szombaton belépek a szorítóba, teszem a dolgom és győzök, ahogy szoktam. Semmit nem fogok elsietni. Hosszú meccsre számíthat, mert minden létező eszközt előveszek majd a repertoáromból, hogy megmutassam a közönségnek, ki az úr a háznál!

– Ugyanannyira komolyan veszem a felkészülést, mint a korábbi mérkőzéseken – hangsúlyozta Tóth Tamás.
– Nem érdekel, mit gondol, vagy mond rólam Szellő Imre és csapata, szombaton a WBO nemzetközi bajnoki övével távozom a ringből. Szokták mondani, hogy mindenki annyit bokszol, amennyit hagyják, nos, Székesfehérváron én nem fogom hagyni bokszolni Szellőt.

A főmérkőzés mellett további kiváló küzdelmek várják a közönséget. Bozai Gyula és Darmos József például az interim (azaz ideiglenes) magyar bajnoki övért fog megküzdeni egy tízmenetes meccsen.
– Darmos József amatőr eredményeit ismerem, és tisztelem mint sportolót, mint embert. – kezdte Bozai.
– Ugyanakkor a profi ökölvívás más kávéház, teljesen más erények kellenek a sikerhez, és túlzás nélkül állíthatom, hogy ebben nemcsak tapasztaltabb, de talán jobb is vagyok. Edzőim, naponta két edzést vezényelnek, a felkészülésem remekül alakult, mentálisan és fizikailag egyaránt a toppon vagyok, így el sem tudom képzelni, hogy ne én nyerjem meg a meccset

– Nagyon várom már a szombati ütközetet, és örülök az újabb lehetőségnek – fogalmazott Darmos.
– Egyet már most megígérhetek, mindent meg fogok tenni azért, hogy elhódítsam a bajnoki címet. Remek állapotban vagyok, éppen ezért kizártnak tartom, hogy Bozai megállítson. Tiszteletre méltó, hogy az ő korában még kiáll ellenem, de a meccs végén nem lesz több nyitott kérdés.

Az előbbieken kívül a kötelek közé lép még Törteli Balázs (címvédőként), Egedi Renátó, Berki Ferenc, Kispál Zoltán és Füzesi Ádám.
A Felix Promotion fehérvári bokszgáláját az M4 sportcsatorna szombaton 22.30-től élőben közvetíti.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!