KARATE

2017.11.09. 10:46

Hat érmet gyűjtöttek a madarasi karatékák

Az elmúlt hétvégén Salgótarjánban rendezték meg az Ippon Shobu magyar bajnokságot.

Hamari János, a Kunmadarasi KSE Shugokaku Dojo csapatának vezetőedzője azt mondta honlapunknak, hogy a szakág legrangosabb honi versenyéről van szó, és egyben az utolsó hazai megméretésről, hiszen november végén már a portugáliai ESKA Eb-n randevúzik a sportág krémje.

A nógrádi fővárosban negyvenhárom klub 235 karatékája adta le nevezését. A viadalon nem volt haladó- és utánpótlásbontás a különböző korcsoportokban.

A kunmadarasi karatékák ezúttal is kitettek magukért, hiszen két arany, egy ezüst és három bronzéremmel gazdagították medállgyűjteményüket. Ezek mellettet két negyedik helyet is szereztek.

Közülük Hamari Bence a katában, vagyis formagyakorlatban, saját korosztályában diadalmaskodott. Tóth Krisztián pedig két versenyszámban is érmet szerzett, kumitében, vagyis küzdelemben a legfényesebbet.

A Kunmadarasi KSE Shugokaku Dojo eredményei. Kata versenyszám: IV. korcsoport leány, 10 évesek: … 3. Fodor Petra. IV. kcs. fiú, 10 évesek: … 2. Hamari Botond, 3. Tóth Krisztián, 4. Kecső Ferenc. V. kcs. fiú, 11 évesek: … 4. Ágoston Zsolt. X. kcs., férfi, 18–20 évesek: 1. Hamari Bence. XI. kcs. felnőtt: … 3. Hamari

Bence.

Ippon Shobu kumite: IV. kcs. fiú, 10 évesek: 1. Tóth Krisztián. V. kcs. fiú, 11 év: … 3. Ágoston Zsolt (Zsolti a döntőbe jutásért vívott küzdelemben wasarival vezetett, de közben megsérült, így nem tudta folytatni a versenyt.

V. Cs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!