KOSÁRLABDA

2017.12.12. 11:19

Csak koncentrált játékkal érhet el jó eredményt kedden a JKSE

Kedd este sem maradnak kosármeccs nélkül a jászberényi szurkolók, ugyanis a JP Autó JKSE a szombathelyi Falco KC csapatát fogadja 19 órakor a Belvárosi Játékcsarnokban.

A berényiek (fehérben) teher nélkül léphetnek pályára

Fotó: Gémesi Balázs

Az elmúlt évadban második szombathelyi legénység most a harmadik helyen tanyázik, otthonukban még nem hibáztak, idegenben viszont már három meccsen is vereséget szenvedtek.

Legutoljára szombaton, a PVSK csarnokában kaptak ki Váradi Benedekék, méghozzá kétszeri hosszabbítást követően. Ráadásul Milos Boriszovot könyöklésért kiállították a bírók, ezért a montenegrói bedobó kihagyja a keddi mérkőzést.

Egyértelmű, hogy a vasi gárda a győzelem reményében érkezik a Jászság fővárosába, a pécsi vereség után nem szeretne botlani, és önbizalommal akarja várni az Olajt a péntek esti rangadóra.

A jászberényi csapat viszont egy győzelemmel és nyolc vereséggel a tarsolyában, az utolsó előtti helyről várja a keddi összecsapást.

Ami jó hír a kék-fehérek háza táján, hogy a bosnyák center, Ismet Sejfić eltiltása lejárt, így vele is számolhatnak a meccsen.

A berényiek (fehérben) teher nélkül léphetnek pályára
Fotós: Gémesi Balázs

Legutóbb szombaton, hazai pályán a szinte végig vezető Pakstól kapott ki a JKSE, amely a harmadik negyed hajrájában utolérte a vendégeit. A záró felvonásban azonban a folyamatos kapaszkodás felőrölte a JKSE erejét.

Egy biztos, ha Cseh Györgyék partiban akarnak lenni a Falcóval, végig koncentráltan kell kosárlabdázniuk.

Varga Csaba

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!