Remények

Ma este jó alaposan el kell agyabugyálni Andorrát, hogy legalább a gólkülönbségünk javuljon. Az a furcsa helyzet állt elő a futballválogatottunk világbajnoki selejtezőcsoportjában, hogy az aktuális fordulóban leginkább a többi meccs kimenetele az érdekes számunkra. Vérmes reményeket jelenleg aligha táplálhatunk a mieink továbbjutása tekintetében, így

a magyar szurkolónak szalmaszálba kell kapaszkodnia, ha bizakodva akar a jövőbe tekinteni.

A magyar csapat esélyeit az tarthatja életben, ha az angolok megverik az otthon játszó lengyeleket. Jó volna, ha San Marino legyőzné Albániát, de ennek valószínűsége konvergál a nullához. Szóval az angoloknak nyerniük kellene a magyarok érdekében, hogy aztán nemzeti csapatunk hihetetlennek tűnő sorozatot produkálva megszerezze majd a csoport második helyét.

A magyar kéményseprőkre óriási felelősség hárul: nagyon sokszor kell összefutniuk nemzeti tizenegyünk játékosaival. Ugyanis a remélt sikerhez jó adag szerencsére van szükség. Annak birtokában aztán meg kell majd vernie válogatottunknak a lengyeleket, az albánokat, az angoloktól pedig pontot kellene rabolniuk. Nem segíti a reménykedést, hogy tétmeccseink közül már csak egy lesz Budapesten. Varsóban és Londonban várja a magyarokat a másik két kemény dió. Sokat tett a válogatott a lengyel–magyar barátságért a budapesti döntetlennel, így a mieink lelkiismeret-furdalás nélkül vonulhatnának le a pályáról három ponttal a zsebükben. Nem baj, ha a céklaleves megkeseredik egy kicsit a lengyelek szájában.

Az angoloktól, tekintve fényes futballmúltjukat és jelenüket, joggal elvárhatjuk, hogy a magyarok elleni meccs kivételével mindet megnyerjék a csoportban. A Wembley-ben pályára lépő magyarok ellen remélhetően elég nagyképűen állnak majd ki ahhoz, hogy egy szerény döntetlennel segítsék a magyar vb-álmok beteljesülését. Az a kis megingás később még jól is jöhet az angoloknak, mert a fiaskó révén könnyebben vetkőzhetik le elbizakodottságukat a jövőben, ami katari menetelésük szempontjából üdvös lehet.

A minapi elbasani vereség fényében úgy tűnhet, mintha az albánok elleni hazai meccsünket sétagaloppnak tekinteném, de erről szó sincs. A mieink megtanultak Albániában kesztyűbe dudálni, a magyar fővárosban az albánokkal meg kell majd ismertetnünk az egyszer volt Budán kutyavásár mondás értelmét. A megszerzett tudásért cserébe joggal elvárhatjuk tőlük, hogy legalább pontot szerezzenek a lengyelektől Tiranában. Ennyi szerencsét az albánoknak is kívánhatunk.