Sztárvilág

2009.08.13. 17:32

A sivatagban nem lesz szex!

A szex leírva is tabu Dubai-ban – derült ki a Szex és New York második részén dolgozó stáb számára. A muszlim hatóságok ugyanis a címre hivatkozva tiltották be a fogatást.

Kiskegyed Online

[caption id="" align="alignleft" width="380"] Baj van a szereplők erkölcseivel - legalábbis a muszlim hatóságok szerint.
[/caption]Hamarosan elkezdik forgatni a Szex és New York-mozi folytatását, ha nem is oly nagy lendülettel, mint azt ahogy eredetileg tervezték. A stábot ugyanis nem engedték be az Egyesült Arab Emirátusok fővárosába Dubai-ba, mivel a film címében szerepel a szex szó, ez pedig a szigorú muszlim hatóságok szerint illetlen dolog, magukról a szereplők erkölcsiségéről nem is beszélve. A produkció készítői most azon tanakodnak, hogy mely helyszínnel váltsák ki Dubai-t. Amíg áll a forgatás, a stáb statisztákat toboroz: vonzó külsejű nőket és férfiakat várnak, akik a filmben előforduló partik vendégei, illetve az üzleti élet kiválóságai lesznek.



Katie-nek nem jött össze az ugródeszka

Közben az is kiszivárgott, hogy Katie Holmes megkörnyékezte a producereket, hadd szerepeljen ő is a filmben. Egy olyan kőkemény üzletasszonyt szeretne játszani, aki tengelyt akaszt a Kim Cattrall által alakított Samantha Jones-szal. A producerek nincsenek elragadtatva az ötlettől, mivel tudják, hogy Katie leszálló ágba került karrierjét szeretné ezzel fellendíteni, ők pedig ehhez nem akarnak asszisztálni.

Terefere

Ajánljuk még:

- Ikerlányai születtek a sorozatsztárnak! >>>

- Sztárok, akik mindenbe beleszólnak - képgalériával >>>

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!