VÉLEMÉNY

2017.12.14. 12:45

Ismersz olyan gyereket, aki a monitor helyett a sport mellett tette le a voksát?

Hogyan lehet összehozni a vízilabdát a bűnmegelőzéssel, a sportos életmódot a tanulással?

Hartai Gergely

Rendőrség és iskola egyaránt jelesre vizsgázott ebben a témakörben, hiszen szerdán nem mindennapi élményt szereztek a szolnoki Kassai kisiskolásainak a „Sporttal a bűnmegelőzésért!” program szervezői.

Mára, amikor sok-sok diáknak és fiatalnak a számítógépes játékok világa jelenti a szabadidő tevékeny eltöltését, nagyon időszerű, hogy rámutassunk, más út is létezik.

A sport által ugyanis küzdőszellemet, kitartást, s egy összetartó közösséget is kaphatnak azok, akik a monitor helyett a mozgás öröme mellett teszik le voksukat.

Felteszem, ha mindezek jelentőségéről egy elméleti szakember zengene ódákat az iskolákban, csak kevesen fogadnák meg a sport lényegéről szóló intelmeket. Szerdán azonban nem ez történt.

A Kassaiban csillogó szemű gyerekek, érdeklődő arcok fogadták az olimpiai bajnok vízilabdázó Zivko Gocicsot, aki életének bemutatásával és közvetlenségével rögvest be is lopta magát a gyerekek szívébe.

Azt gondolom, a sport népszerűsítése éppen itt kezdődik. Meg kell mutatni a fiatalabb korosztálynak, hogy a legkiválóbb sportolók sem nagy eredményekkel jöttek a világra, hanem óriási munka árán jutottak el oda, ahol most vannak.

Az érdeklődő apróságok felé pedig nyitni kell, s bízni abban, hogy válaszaink révén megmozdul bennük valami.

Az elv pedig, miszerint élsportolók közvetítésével hívjuk fel a figyelmet az egészséges életmód, a bűnmegelőzés és a sport fontosságára, nagyon is jól működik.

Hartai Gergely

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!