Ahol februárban is 37 fok van

Azt hiszem, a legfontosabb részeit láttuk a Kanári-szigetek ezen részének.
Ha az ember olyan helyre szeretne eljutni, ahol a fehérhomokos tengerparttól kezdve, a sivatagon át, a hegyekig van minden, annak szívből ajánlom ezt a szigetet. Azt hiszem már az is elég, ha azzal kezdem, hogy a februárban itthon teljesen normális mínusz fokokból egész kellemes volt átlépni a nyári, 37 fokos hőségbe. A közel 6 órás repülőúti fáradtságot is azonnal eltűntette a látvány, mely már a reptéren fogadott. Pálmafák lépten-nyomon, szikrázó napsütés és mindenhol vidám emberek. Puerto Rico-ban az egymást érő, hegyoldalba épülő apartmanok mindegyike óceánra néz, és valljuk be, nem olyan rossz érzés úgy ébredni minden reggel, hogy első dolog, amit meglátunk, ha kinyitjuk a szemünket, az a kéklő óceán.

Két „tettestársammal” az első napot annak szenteltük, hogy behozzuk a lemaradásunkat „barnaságilag”. Ez persze nem olyan egyszerű, mint azt mi gondoltuk… Kisebb-nagyobb leégések után azonban, mondhatni egész jó színünk lett. Persze nem állt szándékunkban 10 napon keresztül csak a parton fetrengeni és süttetni a hasunkat. De azért igyekeztünk bejárni a környező városok strandjait és nem csak Puerto Rico-ét.
Azonban mint tudjuk, a változatosság gyönyörködtet, és kíváncsiak is voltunk, ezért hát úgy döntöttünk felmegyünk a hegyekbe, és onnan fentről is szemügyre vesszük a környéket. A látványt nem igazán lehet szavakkal leírni… Felhőkbe érő hegycsúcsok, közöttük összevissza kanyargó szerpentinek és mindenhol zöldellő fák, bokrok. És természetesen az elmaradhatatlan pálmafák. Miközben araszolgattunk fel a hegy tetejére, többször az az érzésünk támadt, hogy egy teljesen más helyen, más országban vagyunk. Ha nem a saját szememmel látom, ma sem hiszem el, hogy az egy és ugyanaz a sziget volt.

Fiatalok lévén, az egész napos kirándulás ellenére is úgy gondoltuk, ideje szétnézni az éjszakában is. El kell árulnom, ebben sem csalódtunk. A pubok dugig táncoló, szórakozó emberekkel, a pult mögött álló mixer fiúk kezében pedig csak úgy repkedtek az italos üvegek. Ott nem volt érezhető különbség külföldi és helyi között, mindenki azért volt ott, hogy jól érezze magát. És ez a hangulaton is meglátszott. Az idő úgy repült, mintha egy óra, csak egy perc lenne, és észre sem vettük, már zárórát fújtak. Ám a reggelig tartó bulizások sem tartottak vissza minket attól, hogy újra felkerekedjünk és felfedezzük a sziget többi szépségét. Számomra a legemlékezetesebb a Maspalomasban található kisebb fajta sivatag volt. Elmondhatatlan milyen érzés, mikor az ember csak sétálgat mezítláb, körülötte mindenhol homok és az egész környezetből árad a nyugalom. És ugyanaz a nyugalom folytatódik a parton is, ahol az óceán hullámai csapkodják a lábad, mikor véget ér a sivatag.

Azonban mint ahogyan a sivatag és minden nyaralás, ez is véget ért egyszer. Már a gondolattól is kirázott a hideg, hogy ismét vissza kell térnünk a magyar valóságba, és az ezzel járó téli időjárásba. De az vígasztal, hogy azokat az emlékeket, érzéseket, melyeket kint szereztünk, már senki nem veheti el tőlünk. Az már csak a miénk. A hegyek, a völgyek, a part, a sivatag és a rengeteg pálmafa…

Hutter Zsófi -->