Valaha jobban ragaszkodtak hozzánk

De még tovább is, 1918-ig ültek a nyakunkon. Igen, ők a szeretett sógorok, akik tőlünk egy házzal odébb laknak, itt a szomszédban, a nyugati határunkon. Ők azok a szeretett rokonok, akik kiírták a kirakatba, hogy magyar, ne lopj, meg állítólag szépen sunyin haboztatják a Rábát. Akkor persze jók voltunk nekik, amikor otthagytunk több milliárdot Gorenjéért és más műszaki cikkekért.

És ők azok a szeretett sógorok, akik mind a mai napig nem veszik tudomásul, hogy nincsenek már határok. Nincsen már szögesdrót, mert lebontották. És nincsen már semmilyen határ, mert a schengeni övezet eggyé kovácsolt minket. Csak nekilódulunk, és nincsen útlevélellenőrzés és miegymás macera. Ebbe beleborzonganak odaát, micsoda skandallum! Donnerwetter! Ez az, ami aztán végképp betette a kaput a sógoroknál. Mert nehogy már csak úgy jöhessünk, mehessünk. Mi lesz itt? Még ellopja, utánfutóra teszi az egész országot ez a szittya magyar nép. Pedig ők már régen valceroztak, amikor mi még csak az ostort pattogtattuk a pusztában. Szépen ki is táblázták hát több útjukat a határon, hogy oda behajtani tilos.

A hülyének nézést ráadásul nagyon komolyan gondolják, képletesen is. Mi oda hozzájuk egyáltalán ne hajtsunk be! Semmi közünk hozzájuk. Utálnak bennünket és punktum. A drága sógoroknak észre kellene már venni, hogy ez így nem fair, ez az eljárás így nem európai. Szemet szúróan látszik, ma már nem úgy ragaszkodnak hozzánk, mint ahogy azt régen több száz évig tették.