Tündérszépen

A verseny kezdete óta kedvelem ezt a kifejezést. Olyan gyönyörű a nyelvünk (is), hogy alig akad olyasmi, amit ne tudnánk általa árnyaltabban kifejezni. A tündérszépség pedig valamiféle éteri pluszt, földöntúli ragyogást sugall. És talán jobban bátorítja azokat, akik „szerencsét próbálnának” ezen az úton. Véleményem szerint sokaknak lenne érdemes, vannak is akik nekivágnak, aztán jó páran csak hezitálnak.

Ne tegyék.  A meghosszabbított jelentkezés miatt még cselekedni is van idejük.

Ez az esemény, bár komoly tétje van, elsősorban élményt jelent. Mert igenis jólesik, hogy szépen kell felöltözni, gyönyörű a frizura és a smink. Kattog a fényképezőgép, profi stáb sürög-forog a jelentkező körül, fotók sora készül. A változatos szépségekről. Persze, hogy ki mit tart annak, az már egy másik, nehezebb dió, mert ezerféle a látásmódunk. És ezek igen gyakran ütköznek. Főleg ilyen esetekben.

Gimis koromban magam is kíváncsi voltam, milyen lehet az „én szépségem”. Az akkori „szoljon lányos időkben” meg is szavazott az internet népe az egyik hétre. Örültem, de hamar jött a fekete leves. Az egyet nem értők virtuális hangadása, nem tetszésüket kifejező kommentek formájában. Nehéz volt kezelni ezt a kettősséget, főleg kamaszként. Azóta persze nagyot változott a világ, szerencsére én is. És hiába a kellemetlen hozzászólók, az egész jó élmény maradt és az emlék is szép.

A külső visszajelzés jóleső, hasznos, de néha kritikus és kegyetlen.

A világ legnehezebb dolga felülkerekedni az utóbbin és túllépni rajta. De korántsem lehetetlen:

Emelt fővel.

Tündérszépen.