Késő bánat, ha nem figyeltünk eléggé

Nap mint nap találkozunk olyan csábító ajánlatokkal, amelyeken törvényileg ugyan nem lehet fogást találni, erkölcsileg azonban erősen kifogásolhatóak.

Az emberi gyengeségeket, félelmet, hiszékenységet kihasználva, folyamatosan érkeznek az újabb és újabb ajánlatok, úgy tűnik, kimeríthetetlen a kétes, ám a konyhára szép pénzt hozó ötletek tárháza.

Idős szomszédasszonyom sírva meséli a napokban, hogy a gyerekeinek be sem meri vallani több száz ezer forintos adósságát. Egykori tanítóként utólag maga is szégyelli, hogy így behúzták a csőbe.

„Pedig milyen jó ötletnek tűnt az erei állapotának felméretése...”

Egyedül élőként ugyanis retteg attól, hogy egyszer csak agyvérzést kap, s nem tud segítséget hívni.

Csak azt nem kalkulálta bele, hogy rögtön rá is beszélik egy olyan méregdrága készülékre, amelyről később persze kiderül, hogy semmit sem ér. Utólag pedig képtelenség szabadulni a formailag szabályos szerződéstől.

Így aztán most nem csak az összes megtakarított pénze lett oda, de a nyugdíjának jelentős hányadát is felemésztik a részletek, lassan a napi megélhetését veszélyeztetik. S mivel mást nem tud tenni, legalább az összes barátnőjét figyelmezteti, hogy ne dőljenek be a csábító ígéreteknek.

A sors fintora, hogy nem sokkal ezek után csörög a telefonom, kedves női hang invitál átfogó egészségi állapotfelmérésre. Ingerült visszautasításomat értetlenül fogadja. Hiszen ő csak nekem akart jót…

Szilvási Zsuzsa