Mintha süketeknek szólna minden figyelmeztetés

Szinte közhely, hogy vezetés közben nem szabad mobilozni, mégis megszokott, hogy az utazóközönség jó része fütyül erre a szabályra. Miért pont a vezetés lenne kivétel, hisz fél kézzel, meg egy füllel is lehet uralni a járművet… – gondolják sokan.

Ma a mobiltelefon egyre inkább a társas magány, a külvilágtól való elzártság forrása, elég megnézni egy tömegközlekedési járművet.

Ott az utasok jó része a kütyü révén egészen másutt jár, mint fizikai valójában. Ebben a közegben szinte magától értetődő a vezetés közbeni telefonálás, hiszen a járművek többségében egyedül van az utas.

Ráér, meg a jókora jármű adta csalóka biztonságérzet is körülveszi. Kevés ember figyel arra, hogy a gépkocsi tekintélyes mérete ellenére összesen négytenyérnyi felületen kapaszkodik a földbe, s ahhoz, hogy ezt vészhelyzetben fékezésre, vagy irányváltásra használjuk, csupán a másodperc töredéke áll rendelkezésünkre.

Még állandó odafigyelés esetén sem könnyű ezzel élni, akkor meg végképp nehéz, ha előbb a mobil teremtette virtuális világból kell visszatérnünk hozzá.

Mondhatnánk erre, hogy mindenki maga viszi a bőrét a vásárra, de nem így van. A közlekedési balesetek jó részében ártatlan áldozatok is vannak, akik más bűne miatt nyomorodnak meg egy életre, vagy hagynak kínzó űrt maguk után.

Mégis, mintha süketeknek szólna minden figyelmeztetés. Városunk, meg a megye útjain járva is rendszeresen szembesülök ilyen pillanatnyi hallássérültekkel, s lebukásuk esetén nem igazán tudom sajnálni őket.

Szathmáry István