Felújítás/Galériával

2019.11.03. 15:30

Átadták a jászapáti temető megújult kálváriáját

Mindenszentek ünnepén átadták a jászapáti temető felújított kálváriáját.

Illés Anita

Fotó: Picasa

Az elmúlt években a helyiek többször összefogtak a temetőért, így 2013-ban megépült a ravatalozó, majd ezt követően 2016-ban és 2018-ban urnatárolókat létesítettek a ravatalozó falában. Idén pedig a hosszú ideig romos állapotban volt kálváriát újították fel.

 

– A város áldozatkész polgárainak köszönhetően újult meg a hívek adományából 1773-ban, barokk stílusban épült kálvária. A felújítás kezdeményezője Pócs János országgyűlési képviselő és családja volt, aki a keresztek és a szobrok felújításán kívül fedezte az összes többi költséget – mondta az átadó ünnepségen Dr. Tajthy József, a Jászapáti a Mi Városunk Alapítvány alapító tagja.

A keresztek és a szobrok rekonstrukcióját a jászapátiak adományából az alapítvány közreműködésével és a templomban tartott jótékonysági előadás alkalmával összegyűjtött bevételből fedezték.

A szakrális építményt korábban már kétszer, 1809-ben és 1846-ban is felújították. Az eseményen Pócs János országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte, hogy a kálvária felújítása sokkal több, mint új vakolat és új lépcső, tiszteletet jelent a szülőknek, nagyszülőknek és a temetőben nyugvó minden hozzátartozónak.

Hangsúlyozta, hogy a hit és az összefogás ereje által valósulhatott meg a felújítás, amit megköszönt minden támogatónak.

A kálváriát Kocsis Sándor, plébános szentelte meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!