Fűtés

2020.06.14. 11:30

Kevesebben vásárolnak tűzifát megyénkben

Jellemzően tavasz vége felé indul meg az őszi, téli időszakra szánt tűzifa beszerzése. A betárolt tüzelőnek ugyanis kell néhány hónapnyi száradás, hogy elérje a kívánt égési hatásfokot. Tüzépeket kérdezve azonban kiderült, idén még nem indult meg az igazi roham a fáért.

Kovács Berta

A szolnoki Várady Tüzépnél azt tapasztalják, ha nem is tömegesen, de elkezdték már beszerezni a télire szánt tüzelőt.

– Nálunk jellemzően július-augusztus táján viszik legjobban a fát – mutatott rá Várady Attila, a Tüzép vezetője –, de már májusban elkezdték vásárolgatni. Hasonló a forgalom a korábbi évekhez. Leginkább a hasogatott tölgyfát keresték. Jobban kedvelik az olyan fát, ami fel van vágva, nem is drágább annyival, hogy ne érje meg konyhakészet venni. Főként a középkorosztály vásárolt be, többnyire tíz, húsz, harminc mázsás tételekben. Nálunk nem jellemző, hogy az idősebbek ilyen korán intézik a beszerzést, hiszen nem olcsó.

– A tölgyfa rendelkezik a legnagyobb kalóriaértékkel, így ez a legkeresettebb. Az akácot pedig azért szeretik, mert ha nedvesebb, akkor is jól ég, nyár közepére pedig kellőképpen ki is szárad. De már nincs iránta akkora érdeklődés, mint évekkel ezelőtt, főként azért, mert mostanság ez a legdrágább tűzifa – fejtette ki.

A Várady Tüzépnél is főként a hasogatott fára van igény – mutatja a kínálatot Kovács Zoltán
Fotó: Mészáros János

– Jelenleg nálunk még nem túl intenzív a kereslet – számolt be tapasztalatairól Kézér Tamás, a zagyvarékasi Kézér Tüzép vezetője.

– Kevesebben vásárolnak tűzifát, mint tavaly ilyenkor. Kínálat pedig van bőven, idén a beszerzés teljes mértékben megoldott. Vannak persze olyanok, akik most veszik meg a tüzelőt, sőt, a vírusveszély miatti korlátozások idején is viszonylag sok fa fogyott, május első felében elég szépen veszegették. Így, mivel április végén, májusban lement egy nagyobb hullám, most kisebb az igény. Aki vásárolt, az általában harminc-negyven mázsájával vitte, és főleg az idősebb, 50–70 éves korosztály, ők azok ugyanis, akik még fával tüzelnek, legalább kiegészítésként. A fiatalabbak inkább csak akkor jöttek, ha a szüleiknek akartak tüzelőt vinni.

– Az eladások lényegében kétharmad részét a tölgyfa teszi ki, egyharmad részben pedig az akácot viszik. A bükköt is keresik, de azt mi nem nagyon tartunk. Túlnyomórészt a konyhakészre hasított fára van igény, az eladások maximum tíz százalékát teszi ki az, ami nincs felaprítva. Gondolom, ennek az az oka, hogy jó áron hozzá lehet jutni a konyhakészhez is, és azzal otthon már nincs külön munka.

A Téba Tüzép Jászberényben, Jászapátin, Jászladányban és Besenyszögön lévő telephelyén is egyöntetűen gyenge még a tűzifaforgalom. Szőllősi Zoltán Tüzép-vezető elmondta, hogy korábban jellemzően május-júniusban vásárolták télire legtöbben a fát.

– Készleteink bőven vannak, idén nincs gond a beszerzéssel sem, mint a korábbi években – emelte ki Szőllősi Zoltán. – Számítottunk is arra, hogy jönnek a vevők, hiszen sokan otthon voltak az óvodás, iskolás gyerekekkel a korlátozások idején. De visszavetette az is a forgalmat, hogy több településen is elhúzódott az önkormányzati szociális tűzifa kiosztása, és kevesebben is fűtenek már fával. Van persze, aki bevásárol, ők nagy tételben veszik a fát.

A Tüzép-vezető arról is beszélt, hogy most olyan hazai állami erdőgazdaságok is kínálják eladásra a fájukat, melyek korábban szinte szóba sem álltak velük, tűzifa-kereskedőkkel. A kereskedők így magángazdaságokból és külföldről szerezték be a tüzelőt, így hiába nagy most a kínálat, a bejáratott piacokhoz ragaszkodnak.

A megkérdezett megyei Tüzépeknél egyébként nem jellemző a drágulás a tavaly szeptemberi árakhoz képest. Van, ahol még olcsóbban is vehetünk fát. A hasogatott bükköt, tölgyet tavaly mázsánként 3800–3900 forintos áron, idén 3500–3900 forintért, a hasogatott akácot múlt évben 4100–4500 forint mázsánkénti áron lehetett megkapni, ezzel az árral kalkulálhatunk most is.

Gyengén melegít a frissen kivágott fa

A frissen kivágott fa víztartalma meglehetősen magas, ezért érdemes már tavasszal megvásárolni a tüzelőt, hogy az őszi, téli szezonig legyen ideje kiszáradni. Még jobb, ha már a következő évre tárolunk. A száradással ugyanis növeljük a tűzrevaló fűtőértékét. A tüzeléshez szükséges légszáraz állapotot – amikor a víztartalom 15–18 százalékra csökken – a fa megfelelő helyen szárítva, csak a kivágástól számított 8–10 hónap után éri el.

A frissen kivágott, úgynevezett élőnedves fa tömegének felét a víz teszi ki. Ebben az állapotban nem csak gazdaságtalan vele fűteni, hanem még környezetterhelést is okozunk a lényegesen nagyobb mennyiségű finom szállópor formájú korom képződésével.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!