2007.05.13. 11:45

Merre járnak a Duna menti kémek?

Szirtes I. János volt hírszerző immár a harmadik kémregényét írja, amely állítása szerint nem fikció. Ezúttal a magyar és szlovák titkosszolgálat vetélkedésébe avat be, s ez valószínűleg Pozsonyban sem tetszik majd mindenkinek.

Dalia László

[caption id="" align="alignleft" width="260"] Az első könyv megjelenésekor kapott figyelmeztetést, de később semmi sem történt
[/caption]- Nem tudom, hány neve volt eddig, sok szakmába belekóstolt, hiszen végzett filozófus, jogász, közgazdász és mellesleg politológus. Miért írja a H-008-as történeteket? Politológusként írt könyvei nem voltak elég kelendőek?

- Nem panaszkodhatom, több könyvem külföldön is megjelent, hiszen többek között az osztrák és német külpolitikáról, s a semlegességről írtam. A mai politika viszont nagyon nem szimpatikus, én is megundorodtam tőle, tehát ezt a szakmát sem gyakorlom már. Egyébként meg a szakmaiságról annyit, hogy amikor a kilencvenes évek elején a semlegességről vitatkoztak a nyilvánosság előtt, az én véleményemre nem voltak kíváncsiak. Igaz, az én álláspontom ismert volt. Nem volt túl hízelgő, amit leírtam, hogy sem a belföldi, sem a külföldi feltételek nem adottak ahhoz, hogy Magyarország semleges státust kapjon. Itthon senkit sem érdekelt a véleményem, az osztrák sajtóban viszont publikáltam róla.

- Ahogy én tudom, egy volt hírszerzőnek nem illik könyvet írnia. Önnek megbocsátották az első két kötetet?

- Az első H-008 megjelenésekor figyelmeztetett egy illetékes, hogy ne tegyem. Nem ijesztett meg, pedig érzékeltette, hogy máshogy is tudnak beszélgetni, de aztán nem történt semmi. Legfeljebb megpróbáltak lejáratni, nyilatkozott egy nyugállományú hírszerző, aki állította, hogy sosem hallotta a nevem, és nem is hiszi, hogy hírszerző lettem volna. Az írói álnevet sem én választottam. Amikor a Külügyminisztériumban dolgoztam, s a tudományos fokozatomhoz írnom kellett egy könyvet, az akkori külügyminiszter, Puja Frigyes megtiltotta. Megfellebbeztem, s Nagy János miniszterhelyettes azt mondta, ha már mindenáron írnia kell a Szabónak, azt álnéven tegye.

- Ön állítja, hogy nem a megtörtént eseteket dolgozza fel, mégis nagyon sok az ismerős szituáció.

- Az lehet, de hát a nagyok, Le Carre is olyan eseteket írt meg, amelyek vele megtörténtek, csak kicsit másított rajtuk. Én is arról tudok igazán írni, amiben otthon vagyok, s olyan figurákat alkotok, akik hasonlítanak a régi kollégáimhoz, ismerőseimhez. Az első könyvem megjelenése után felhívott egy volt kolléga, és reklamált, hogy ő sosem kapott egy üveg whiskyt közös ismerősünktől. Azt már nem vette észre, hogy több mindent megmásítottam az eredeti történethez képest.

- Tudom, hogy nem sokat mondhat el arról, milyen híreket szerzett hajdan, de arra a kérdésre talán válaszolhat, hogy lebukott-e akár egyszer is aktív hírszerzőként.

- Nem, bár nincs kétségem afelől, hogy néhányan sejtették, mivel foglalkozom, de nagy hibát sosem követtem el. Egyébként 25 évig éltem külföldön, filozófia szakon végeztem Lipcsében, s megszereztem a jogi, közgazdászi és politológusi diplomát, és dolgoztam újságíróként is. Moszkvában és Prágában akkreditált tudósító voltam.

- A Duna menti kémek a magyar és szlovák titkosszolgálatok vetélkedéséről szól, s ez elég pikáns téma, hiszen például az Aranykéz utcai robbantásnál is összeért a titkosszolgálat és az alvilág.

- Bár az Aranykéz utcai robbantást nem hagytam ki a könyvből, az alvilággal nem foglalkozom. Sokkal inkább izgatott, hogy két szövetséges, uniós és NATO-tag hogyan dolgozik egymás ellen vagy akár együtt. A nemzetiségi szál is benne van, hiszen ez a kulcsa az ellentéteknek. Az ötletgazda egyébként Havas Henrik, mert évekkel ezelőtt megkérdezte tőlem a Mokkában, kémkednek-e ellenünk a románok, de aztán visszavonta, mert rájött, hogy erről úgysem lehet őszintén beszélni. Viszont adott egy ötletet, ám én a román viszonyokat nem ismerem, a szlovákot viszont igen. S ahogy már mondtam, mindenki arról írjon, amit jól ismer, ha esetleg nincs is minden információ birtokában.

- Ha hírszerzők ritkán írnak is könyvet, titkosszolgálati főnökök olykor tollat ragadnak, így legutóbb Efraim Halevy, a Moszad volt főnöke adott ki könyvet. Ám az izraeli titkosszolgálatról nem sokat tárt fel, inkább arról írt, hogy közvetítőként hogy utazott titokban a világban.

- Ezt a könyvet nem olvastam, de ha elolvassa a volt angol főnöknő könyvét, abból sem sokat tud meg az MI5 vagy MI6 működéséről. Van ugyanis egy rossz beidegződés a titkosszolgálatoknál, hogy mindenáron hallgatni kell. Pedig miután nincs PR-juk, sosem szólalnak meg, a sajtó többnyire negatívan ír róluk. Holott érdekük volna a sajtó kontrollja, mert így nem kényszerülnének néha arra, amihez nincs kedvük vagy nem is lenne szabad. A CIA egyébként próbál magáról jó képet sugározni, eddig nem nagy sikerrel.

- Amit mégis tudunk, hogy a Moszad főnöke a legfontosabb akciók előtt egyeztet a miniszterelnökkel. Ez minden titkosszolgálatnál így történik, vagy megengednek maguknak olykor partizánakciókat is?

- Ez általában így történik, engedélyt kérnek a legfontosabb akciókhoz. Ugyanakkor a Moszad jóval szabadabban dolgozik, mint például a CIA, ahol sokkal inkább tekintettel kell lenni a demokratikus szabályokra. Persze olykor az elnöki, miniszterelnöki engedély csak szóbeli, így utólag letagadható, és ha van róla írás, akkor sem illik azt utólag elővenni. Nem véletlen, hogy a titkosszolgálati főnökség nem nyugdíjasállás. Az ön által említett Moszad-főnök például csak négy évig volt hivatalban. Nagy kérdés az is, hogy ha beépítek egy embert, akkor az meddig mehet el. Ha nem akarjuk idő előtt kivonni vagy lebuktatni, tevőlegesen részt kell vennie az akciókban. 2001. szeptember 11-nek is az volt az egyik tanulsága, hogy az amerikaiak túlzottan bíztak a technikában, s nem építettek be embereket a megfelelő helyekre. A Moszad sosem követne el ilyen hibát.