Közmeghallgatás

2024.04.26. 10:00

„Ne erőlködj, nem lesz olyan szerencséd, hogy elmarasztaljanak” – elfajult a falugyűlés Törtelen

„Feljelentést teszek ellened” – ezzel a mondattal zárult a legutóbbi törteli falugyűlés, mely a polgármester és ellenlábasa vitája nyomán kis híján botrányba fulladt.

Rózsa Róbert

Godó Tibor, Törtel polgármestere beszélt Törtel népéhez a minapi falugyűlésen, a hallgatóság soraiban pedig ott ült Godó Tibor, Törtel polgármestere is.

Nem mindig volt szeretetteljes a falugyűlés Törtelen
Fotó: Rózsa Róbert

Hát ez meg hogy lehet? A dologban nincs turpisság, arról van szó, hogy a Pest vármegyei település vezetője egy korábbi videóüzenetét játszatta le a közmeghallgatáson megjelenteknek, magyarázatot adva a régóta húzódó óvodafelújításra. De nem ez volt az egyetlen furcsaság a múlt pénteki falugyűlésen.

A közmeghallgatásra  megtelt a törteli a Déryné Művelődési Központ és Könyvtár B épülete. Az önkormányzat egy jó kezdeményezéssel állt elő, a bejárati ajtónál ötletdobozt helyeztek el, a fórum kezdetén pedig a polgármester bátorította a falubelieket: akinek ötlete van, nyugodtan írja meg és dobja a dobozba.

Maga az ülés három napirendből állt. Először dr. Kolláth Ágnes, a település jegyzője tartott beszámolót a polgármesteri hivatal 2023-as évéről. Kiemelte, a testület nem tétlenkedett tavaly, mivel a kötelező, hat helyett 17-szer üléseztek a képviselők, akik meghoztak 168 rendelet és 16 rendeletmódosítást. Ezeket a döntéseket a hivatal munkatársai készítették elő – emelte ki. 

Törtel jegyzője elmondta, belső ellenőrzéssel vizsgálták a védőnői szolgálat és a falugondnok munkáját, és egyikben sem találtak kivetnivalót. Problémaként a vállalkozások koronavírus-járvány miatti nehéz helyzetét, valamint az elgazosodott, szemetes ingatlanokat említette.

A második napirend Godó Tibor polgármesteri évértékelője volt. Godó Tibor a jövőbeli tervek mellett vázolta a 2023-ban elvégzett munkát és a település pénzügyi helyzetét, kiemelve, a falunak tartozása, adóssága nincs. A polgármester elégedetlenségét fejezte ki a közterületek rendje, tisztasága kapcsán, hozzátéve, közterület-felügyeleti szolgálatot szeretnének létrehozni.

Itt kapott helyet a Tulipán Óvoda és Mini Bölcsőde elhúzódó felújításának ügye. A levetített videóban a község első embere rámutatott, a központi támogatás és a falu által biztosított forrás sem volt elég a 2019 óta tartó építkezés befejezésére. És bár többször is kértek pluszpénzt a kormánytól, egyelőre csak ígéretek vannak.

Ezt – már élőszóban – Godó Tibor azzal egészítette ki, azóta ígéret kapott a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumtól, hogy az esetlegesen fel nem használt forrásokból kaphat a falu az építkezés befejezésére. A két korábbi kivitelezővel szemben mindenesetre 100 millió forintot meghaladó kártérítési per van folyamatban.

Hogy a viszály az oviügy ellenére is berobbant volna-e az utolsó, a falubeliek hozzászólásaira vonatkozó napirendi pontra, az nagyon valószínű. Az egyik „kanóc” a község vagyonának, az abból történő kifizetéseknek a firtatása volt. Godó Tibor itt vádaskodó vitába bonyolódott Koncz Margit önkormányzati képviselővel, mely vita nagyjából arról szólt, hogy ki kit jelentett fel, és ki ellen milyen eljárás folyik.

Ne erőlködj, nem lesz olyan szerencséd, hogy engem elmarasztaljanak!

– zárta le a témát a polgármester, majd felszólított a személyeskedés befejezésére.

A felújított Temető utat volt, aki dicsérte, viszont jelezte, érdekes forgalmi helyzeteket okozhatnak a mindkét oldalra felfestett kerékpársávok. Egy felszólaló a háziorvosi ellátásra és a „járhatatlan utakra” tett megjegyzéseket. Az újra szóba került óvoda kapcsán pedig Godó Tibor elmondta, 385 millió forint híja van a fejlesztésnek.

Miután elfogytak a jelentkezők, Godó Tibor még elmondta, mivel sokan gyűltek össze a közmeghallgatásra, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért feljelentést tesz Koncz Margit ellen. Utóbbi erre az elmúlt ciklusban végzett munkájának felsorolásával válaszolt.

A törteliek eztán vették a kalapját, és pillanatok alatt kiürült a művelődési ház. Távozóban még belekukucskáltunk az ajtó elő tett ötletdobozba. Egyetlen papírfecni sem volt benne...

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában