Fogócskáztam, mégsem lettem lelki sérült ...

Akárhogyan is ráncoltam a homlokom, és meredtem hosszú percekeig a képernyőre, nem sikerült felfognom, hogy miért is. Rögtön eszembe jutott számtalan érv, amiért szerintem ezekre a szabadidős tevékenységekre nagy szükség van egy kisdiák életében (annak idején magam is „űztem”). Először is, hogy a friss levegőn mozognak, erősödnek, és mindezt élvezettel teszik. Aztán az sem elhanyagolandó szempont, hogy ezekhez nem kell drága sportfelszerelés, pusztán egy piacon is kapható pár száz forintos gumilabda. A gyerekek társaságban vannak, játék közben pedig új diák okat ismernek meg. Barátkoznak, beszélgetnek. Nyíltabbak lesznek a társaikkal szemben, mint azok, akik naphosszat csak a tévé, vagy a számítógép előtt ülnek. Szerény véleményem szerint ez az egész szituáció annyira abszurd, és értelmetlen, hogy nem is értem, miért robbanhatott ki.