A tűzoltók legnagyobb rémálma vált valóra

A tűzoltók legnagyobb rémálma vált valóra aznap – idézte fel a tíz évvel ezelőtt történteket Nagy Róbert, a katasztrófavédelmi igazgatóság szolnoki kirendeltségének vezetője tegnap azon az ünnepségen, melyet a kórháztűz tizedik évfordulóján rendeztek, s melyen táblát is avattak, az eseményekre emlékezve.

Óriási alapterületű, zegzugos épület, beteg, olykor magatehetetlen emberek, fertőző, adott esetben robbanásveszélyes anyagok nehezítették mindazok dolgát, akik az oltási és mentési munkálatokban részt vettek.

Azon a vasárnap reggelen 4 óra 37 perckor riasztották Szolnok tűzoltóságát a hírrel, hogy a Hetényi Géza kórházban tűz ütött ki. A 408 ágyas épület alagsorából kiinduló sűrű, gomolygó füst a kórház hétemeletes épületét teljesen elárasztotta. A tűzoltók kiemelt riasztási fokozatban kezdtek hozzá munkájukhoz, amihez csatlakoztak a rendőrök, a katonák, a mentők és a kórház személyzete is.
 Gyorsan döntöttek arról, hogy a tűzesettel érintett szárnyból mielőbb ki kell menekíteni a betegeket. Mindez két órát vett igénybe úgy, hogy sem a betegek, sem a mentésben résztvevők közül nem sérült meg senki.

– Valamilyen farsangi mulatság volt aznap éjjel, így hajnali fél ötkor, amikor értesítettek az eseményekről, báli ruhában-cipőben rohantam a kórházba – idézte fel az eseményeket dr. Baksai István, a kórház akkori főigazgatója.
– A tűzoltók rendkívül profi, különösen jól szervezett munkát végeztek, mindenki pontosan tudta a dolgát, minden bizonnyal ennek köszönhető, hogy igen rövid idő alatt az egész épületet ki tudtuk üríteni.

Áldozatos munkájukra kitűnő példa, hogy amikor már minden szintet üresnek hittünk, még egyszer visszamentek átfésülni a füsttel teljesen telítődött épületet, s megtaláltak egy idős beteget, aki hallásproblémái miatt maradt benn véletlenül. Nagy szerencsénk volt, hogy épp akkor készült el az az új pavilon, amelyet még nem vettek birtokukba az osztályok, így volt helyünk hozzá, hogy ideiglenesen elhelyezzük a kimenekítetteket.

A tűz miatt áramtalanítani kellett az épületet, így a kórház telefonközpontja is megbénult. Nagyon sokan érkeztek a kórházhoz, és az emberek kívül rekedtek a kapun. Az ő informálásuk, megnyugtatásuk is jórészt a kórház dolgozóira várt, illetve gondoskodni kellett róla, hogy ne veszélyeztessék a mentést. A kórház vezetői ezért azonnal mozgósították az otthon lévő orvosokat és egyéb szakembereket, illetve az éjszakai szolgálatot teljesítők sem mentek haza.

Sok tűzoltó, katona és rendőr élete kockáztatásával mentette az ottani piciket, gyermekeket. A tűzoltók saját életüket kockáztatták, hiszen a tűz fészkének megközelítését a szakemberek is életveszélyesnek ítélték az épület alagsorában. A helyszínen megállapították, hogy a kábelalagút, az ott található műanyagok és a szintén ott lévő három irattár ég. Amint a későbbi vizsgálat során kiderült, a tűz keletkezése összefüggésben volt az alagsorban végzett hegesztési munkákkal.
Pluhár András szolnoki tűzoltóparancsnokként egy személyben felelt az oltás és mentés biztonságáért.

– Nagy segítséget jelentett, hogy nem tört ki pánik a betegek körében – emlékezett vissza.
– Amint kiértem a helyszínre, az előírásoknak megfelelően szintenként végigjártam az épületet légzőmaszkban néhány tűzoltóval együtt. Minden emeleten maradt egy-egy szolgálatot teljesítő kolléga, aki onnantól irányította az ott lévőket. Az elsődleges problémát az jelentette, hogy a liftet nem tudtuk használni, ahhoz pedig nem volt elegendő légzőmaszk, hogy mindenkit a lépcsőházon keresztül hozzunk le.

Végül úgy döntöttünk, hogy az emelőkosaras kocsikon menekítjük ki a felsőbb emeleteken rekedt betegeket, ott pedig a fagyásveszélytől kellett tartanunk. Szerencsére mindenféle sérülés nélkül sikerült megfékezni a tüzet és kimenteni mindenkit. Ez volt a legtöbb, amit megtehettünk ebben a helyzetben.

Akik az emelőkosárban mentettek

Erdélyi Tibor zászlós azon a napon szabadnapos volt. Eredetileg a tűzoltók sajtóügyeleteseként érkezett a helyszínre.
– Amikor kiértem a kórházba, azonnal láttam, hogy jóval nagyobb a baj annál, hogy sajtósként fotózgassak, így rögtön feladatot kértem. Akkor érkezett a szolnoki emelőkosaras kocsi, azon mentettünk közel ötven kisgyermeket és édesanyát a legfelső szintekről. Órákon át dolgoztunk, de nagyban megnehezítette a mentést a mínusz 12 fokos hideg. Emiatt egy idő után föntről irányíthatatlanná vált az emelőkosár, lentről kellett centiméternyi pontossággal irányítani.

Makai Gábor ma már nyugdíjas, de azon a napon szolgálatban volt, így az elsők között ért a helyszínre és Erdélyi Tiborral együtt az emelőkosárban mentette a betegeket.
– Óriási volt a füst, egymást se láttuk, még légzőkészülékben is csak a harmadik emeletig jutottam a lépcsőházban. Ezért kellett végül emelőkosárral, kívülről kihozni az épületben rekedteket. Rendkívül óvatosan vittük le a kisbabákat és anyukákat, de szerencsére mindenkit épségben sikerült lehozni.

– A tűzoltók rendkívül profi, különösen jól szervezett munkát végeztek, mindenki pontosan tudta a dolgát, minden bizonnyal ennek köszönhető, hogy igen rövid idő alatt az egész épületet ki tudtuk üríteni –idézte fel a tíz éve történteket a tegnapi ünnepségen dr. baksai István, a kórház egykori főigazgatója