Bulvár

2015.01.12. 10:27

Hatvan éve akasztották fel Jancsó Piroskát!

Hatvan év elteltével a napokban megszűnt a magyar kriminológia egyik legbizarrabb, részleteiben legvisszataszítóbb sorozatgyilkossága bírósági dokumentumainak kutatási korlátozása.

Mészáros Géza

Így hát e sorok írója engedélyt kért a fővárosi Rendőrség-történeti Múzeumtól, illetve a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárától, ahol dr. Cseh Géza főlevéltáros segítségével betekintést kapott az ’50-es évek közepén Törökszentmiklóson 60 éve történt hírhedt, a közvéleményt is megbotránkoztató bűnügyébe.

Tudományos ajánlással és külön igazgatói engedéllyel az eltelt hat évtized alatt ugyan többen is kutatták és elsősorban regény formájában fel is dolgozták a Jancsó Piroskához köthető rémtetteket. Így volt ezzel például Rubin Szilárd író, költő, műfordító, aki a ’60-as évek végétől 2010-ben bekövetkezett haláláig, négy évtizeden keresztül igyekezett megfejteni a rejtélyt: valóban a mindössze 20 esztendős Jancsó Piroska gyilkolt meg öt ártatlan tizenéves gyermeklányt? Vagy, ahogy az első rendű vádlott a legelső vallomásában kifejtette és a szovjetbarát Rákosi-hatalom sötét szelleme tényleg rejtegethette, miszerint pedofil orosz katonák gaztettei voltak a kéjgyilkosságok? Netán Jancsó Piroska nem egyedül ölt, hanem anyja, Jancsó Borbála volt a felbújtó, aki a megfojtott gyerekek értékei miatt nógatta emberölésre a saját lányát? Rubin Szilárd mozaikokból összeillesztett tényregénye csak felveti a lehetőségeket, s bár a sorozatgyilkosság áldozatainak családtagjai, rendőrök és hiteles tanúk sokasága, de még az életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt Jancsó Borbála, sőt, Jancsó Piroska árvaházba került lánya is adott neki interjút, a végső megoldáshoz mégsem jutott közelebb. Márcsak azért sem, mert a kádári belügyminisztérium rendre elutasította, hogy hozzáférjen a bűnügyi aktákhoz. Rubin szerint azért lehetett a visszautasítás, mert külpolitikai szempontból a rendszerváltás előtt, de még azon túl is aggályos volt, hogy a gyilkosságokhoz valóban köze lehetett az orosz katonáknak. Nos, a tárgyalások bírósági dokumentumaiban orosz katonák neve számtalan alkalommal szerepel különféle vallomásokban, de tanúkénti, pláne gyanúsítottkénti kihallgatásukat egyetlen egyszer sem kérte a rendőrség vagy az ügyészség.

[caption id="" align="alignleft" width="425"] Az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt Jancsó Borbálát, Piroska anyját kérdezgeti Rubin Szilárd író, aki negyven évig kutatta a „titkot” FOTÓ: Rubin Szilárd hagyatéka
[/caption]

De ne is csodálkozzunk ezen! A második világháború végeredményében vesztes és a dicsőséges szovjet Vörös Hadsereg által „felszabadított” Magyarországon vagyunk, a Moszkva-hű Rákosi és elvbarátai korának legsötétebb éveiben, amikor bármilyen bűnper terheltjeként szovjet katonákat még megemlíteni is egyenlő volt az öngyilkossággal. Így maradt Rubin Szilárd válasz nélkül a gyilkosságokban a felszabadító külföldi katonák szerepét illetően. Sőt, a 40 éves nyomozás után „Aprószentek” címmel, a halála után, 2012-ben megjelent könyvfeldolgozása is csupán az elkövetés motivációinak lehetőségeire mutat rá.

Dr. Draskovits Dénes, Mezőtúr egykori polgármestere is kötetbe foglalta a borzalmakat, a „Mezőtúr és környéke rémségei – igaz történetek a múlt század második feléből” címmel, szintén 2012-ben nyomtatásba került bűnügyi dokumentum-regényében, melyben – Rubin Szilárdhoz hasonlóan – álneveket használ. Az egyik legátfogóbb írás az ügyről Legát Tibor, ugyancsak két éve napvilágot látott, háromrészes riportsorozata, amit a Magyar Narancs jelentetett meg, akkor. Gothár Péter rendezésében pedig idén a fővárosi Katona József Színház tűzte műsorára „Ahol a farkas is jó” című, Jancsó Piroska tettének hátterét fürkésző adaptációját. E mostani írás, dokumentalista eszközökkel a bírósági tárgyalások aktáira hagyatkozott, az érzelmeket pedig csupán az adott korszak hangulatának felelevenítésével, valamint az akkor, Törökszentmiklóson élt emberek lelki- és gondolatvilágának megjelenítésével igyekezett közvetíteni.

Az anya életvitele ördöggé tette a lányt

A gyors lefolyású büntetőper első rendű vádlottja, az alig 20 évet élt, és 1954. december 12-én, épp 60 évvel ezelőtt akasztással kivégzett Jancsó Piroska volt. Ám az ő, valamint az öt, többségében alig tizenéves áldozat tragédiája, az orvos- és elmeszakértők szerint, megállapíthatóan Piroska anyja, az ügy másodrendű vádlottja, Jancsó Borbála életvitelének következménye.

Kezdjük hát a borzalmak olvasóink elé tárását Jancsó Borbálával, aki 1909. május elsején látta meg a napvilágot Jancsó János és Jancsó Mária gyermekeként. Apja egykoron Törökszentmiklós postása, majd utcaseprője volt, de tisztességére legyen mondva, mindemellett néhány holdas földjén is gazdálkodott. Borbálának további tizennégy testvére született – s mily szörnyű a családi tragédia –, közülük tizenketten(!) csecsemőkorukban meghaltak, míg a két felnőttkort megért lánytestvére férjhez ment, akik azonban asszonykorukban felakasztották(!) magukat... Borbála mindössze 8 éves volt, amikor az apja elhunyt, s a kereset nélkül maradt család elszegényedett. Iskolába nem járt, írni-olvasni nem tudott, ezért már kamaszlányként a könnyű pénzkeresetre kényszerült. Állítása szerint már 16 éves korától intenzív nemi életet élt, s miután emiatt szájára vette a város, családjának, rokonságának összes megmaradt tagja megszakította vele a kapcsolatot. Jancsó Borbála korán elszegődött cselédnek, s miközben az őt alkalmazó gazdáinál lakott. Ha az urak kérték, hát velük hált, így fizette meg nekik természetben a lakhatást és az eltartást. Házasságon kívül négy férfitól öt gyermeke született, közülük hárman, megszületésük után néhány héttel meghaltak. Az akkori orvos, az egyik haláleset esetében még le is jegyezte, hogy gyanús körülmények között, fulladás miatt hunyt el a gyermek, nem kizárható az idegenkezűség. Ám végül ezt a felvetést mégsem vizsgálták ki...

Jancsó Borbálának Piroska nevű lánya 1934. január 15-én született Ladányi Gyula helyi, 40 holdas gazdától, míg József nevű fia 1943. augusztus 5-én jött a világra, Weisz Lipót kereskedőtől. A férfiak az apaságukat nem ismerték el. Végül Ladányi, 1949 után – hatósági felszólításra – elismerte az apaságot Piroska tekintetében. Ám a rendszeresen fizetendő tartásdíjat egyszeri, 600 forint készpénzzel váltotta meg, így többé soha nem foglalkozott a lányával, akit azonban ezt követően minden hivatalos papíron Jancsó Ladányi Piroskaként emlegetnek. Weisz Lipót azonban a második világháború végeztével nem tért vissza a koncentrációs táborból. Ám az 1946/20-as törvény paragrafusai szerint a házasságon kívül született Jóska fia is örököse lett, amiből a gyámhivatal, hozzávetőlegesen a ’40-es évek végén, egy elhagyatott házat biztosított a félárva kisfiú révén a családnak. Így került Jancsóék birtokába a Vörös Hadsereg útja 171. számú épület – a későbbi borzalmak háza. (Előtte a megözvegyült, munkaképtelen és a végtelenségi elszegényedett mamánál, Jancsó Máriánál lakott a család: a nagymama, Borbála és a két gyermek, Piroska és Jóska. Ám ez a ház, a pénzkereset nélkül maradt család alól kihullott, s Jancsóék hol itt, hol ott, különböző szállásokon, kamrákban húzódtak meg, így a gyámhivatal, sok esetben hosszabb-rövidebb időre, a két apróságot gyermekotthonba helyezte, de ha úgy látta jónak, ki is adta a minden szépet és jót ígérgető szülőnek...).

A borzalmak háza a Vörös Hadsereg útján

A Rubin Szilárd könyvében megszólaló egykori gyámügyi előadó így mutatta be a Vörös Hadsereg útján található (ma Széchenyi úti) egykori ingatlant, melyet az egykori törökszentmiklósiak bordélyházként emlegettek: „Sárgára festett, egyszerű parasztház volt, három helyiségből állt. A szoba két ablaka az utcára nézett, a konyháé meg a kamráé pedig a tornácra. A kapun benyitva a tornácon kellett végigmenni, aztán jobbra fordulni, a konyhaajtó felé. De kapura Jancsóék beköltözése után nem sokáig volt szükség: a kerítést télen feltüzelték, nyáron már csak keresztülvágtak az udvarukon, a méteres gyom közt taposott ösvényen, a konyhaajtóig. Lakás céljára csak a konyhát használták, a szoba meg a kamra lomtár volt, szalmát, gyaluforgácsot, az úton fölszedett gallyakat tartottak bennük. A két utcai ablakot kátránypapírral fedték be. A konyhában fekete csikótűzhely állt... ...Ágyat téglákra fektetett deszkákból csináltak: a deszkákra szalmát szórtak, a szalmára meg zsákdarabokat terítettek. Ruháik a falba vert szögeken lógtak, a gyerekeket tepsiben fürdették. Mint gyámügyi előadó, többször jártam náluk, de hazatérve mindig az udvaron vetkőztem le. Egyszer, amikor fehér nadrágban voltam ott, olyan lett, mintha mákkal hintették volna tele: feketéllett a bolháktól...”. A Vörös Hadsereg útján (171. számú) található ház hosszú évekig üresen állt. Betört ablakaival, kerítéstelen udvarával, korhadástól, penésztől, emberi és állati piszoktól bűzlő szellemtanya volt, érthetően senki sem akarta megvenni, aki tudott a múltjáról. A félénkebb járókelők pár házzal előbb átmentek a túloldalra, hogy az ördöglakot ne is lássák, kénköves szagát ne is érezzék. Aztán egyszer csak vevője akadt, aki lebontatta a torzót, s helyére egy szép, új házat épített.

Az 1954. szeptember 3-án tartott helyszíni szemle jegyzőkönyve eképp említi a házat: „...Az épület két részből áll, egy konyha, amiben két ágy és egy asztal van elhelyezve... ...Az ágyon van két párna, amelynek színét a piszoktól megállapítani nem lehetett. A lakás földes, úgy a szoba, mint a konyha... ...A szobában és annak közepén kb. 2 q forgács van kiöntve, a szobában, a bejárati ajtó háta megett egy 5-ös mintájú, öntött vaskályha van beállítva 3 téglára... ...Mindkét helyiség gondozatlan, piszkos, a falat, mely fehérre volna meszelve, a portól és a piszoktól nem lehet megkülönböztetni, hogy milyen színű. Mindkét helyiség férges, gondolok itten egér és bolha állatokra. A ruházat és ágyneműnek mondható ruhadarabok szennyesek és piszkosak, ugyanúgy az evőeszközök... ...Az épülethez oldalkamra van építve... ...Az oldalkamrában két használt, lukacsos lábas van, azonkívül emberi ürülékek...”.

[caption id="" align="alignleft" width="425"] A törökszentmiklósi Vörös Hadsereg útja 171. számú háznál helyszínelnek FOTÓ: JNSz Megyei Levéltár
[/caption]

De azon kívül, hogy a minden addigi jót felégető háború után, egy jóravaló, munkaképes, gondoskodó férfi nélkül éldegélő család lakott a a házban, mi is zajlott itt? Nos, Jancsó Borbála és eleinte lánya, Piroska is itt fogadta a férfiakat, akik vágyaik kielégítése céljából kopogtattak be hozzájuk, s ellenszolgáltatásként némi zsírt, kenyeret, vagy aprópénzt hagytak náluk. Meg olykor-olykor némi betegséget is, amit időnként kénytelenek voltak kikezeltetni, hogy vállalt ősi hivatásukat kellemetlenségek nélkül folytathassák. Borbála a helyi férfiakat részesítette előnyben, míg az öt elemit végzett, ám (ponyvaregény-)olvasott, és az elmeszakértő szerint is a környezetéhez és a korosztályához képest is átlagon felüli értelemmel rendelkező lánya egy idő után szinte kizárólag a törökszentmiklósi Czégény-tanyára betelepített, az ott felállított telefonállomást felügyelő szovjet helyőrség katonáival létesített viszonyt.

Folytatjuk...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!