Rejtélyes sírköveket talált az udvarán a férfi

A belváros régről maradt kanyargós utcáján igyekszünk a fotóssal néhai szolnokiakkal való találkozónkra. A házigazda, Sasvári István az utcán vár bennünket, az ő kalauzolásával jutunk el a ház növényekkel benőtt udvarára, ahol nem ér bennünket csalódás. A fal mellett ki tudja, mióta, több mint százéves sírkövek pihennek. Sasvári úr elmondása szerint ő akkor talált rájuk, amikor az udvar sarkában levő rozzant kis ház bontása után rendbe tették a kertet. Néhány kő most már megtisztított, többé-kevésbé olvasható feliratokkal a falnak támasztva áll, de a házigazda a kertet övező falban is mutat szemmel láthatóan nem oda illő darabokat.

– Vigyázz, nehogy beleess a kútba! – szól közbe a jobb látószöget kereső fotósnak, ami persze tréfa, mert ahol toporog, valóban volt egy régi kút, de már régen csak egy gödör jelzi a helyét. Úgy tűnik, ennek a városrésznek sok titka rejtezik a földben. A falból, a mohától zöld téglák közül valóban kilátszik több, mifelénk márványként tisztelt tardosi vörös mészkőlap széle, ami egykor kedvelt anyaga volt a kőfaragóknak. A bevezetőben idézett lap mellett egy másikról is töredékesen ugyanez a név tűnik elő, de itt már megáll a tudomány. Hogy a két Stoffel milyen viszonyban volt egymással, apát és fiút hantoltak el ugyanabban a sírkertben, netán testvérek lehettek, már titok marad.

Melyik temetőből származhatnak?

Megkérdeztük Kósa Károly helytörténészt, hogy véleménye szerint a belvárosi ház udvarán látott kövek melyik temetőből származhatnak. Közlése szerint 1739-ben már temettek az egykori ferences templom tornya körüli szűkös területre, de az rövid idő alatt megtelt, továbbá a város is terjeszkedett, így azt lezárták. Az új temetőt 1760-ban nyitották meg a mai Gábor Áron tér környékén, a régi temetőből sétateret csináltak, a sarkán levő kis kápolna szobrát, mai nevén Szomorú Jézust pedig 1855-ben állították fel a mai helyén. Az udvaron talált sírkövek az évszámok alapján véleménye szerint az 1880-as években bezárt Gábor Áron téri temető emlékei lehetnek.

– Ez a ház 1942-ben épült a városi főkertész részére, akit úgy tudom, Farkasnak hívtak, töri meg a csendet a házigazda, aztán újabb kőtöredékhez kalauzol bennünket. Annyit simán ki lehet venni, hogy 1879-ben Budapesten csinálta egy Kohn nevű kőfaragó, felül meg Jézus és Mária neve igazít el bennünket a megboldogult felekezeti hovatartozását illetően. A nevet itt már elemésztette az idő, csupán azt lehet még kisilabizálni, hogy a családtagok készíttették hajdanán. Egy kisebb töredéken meg csupán az 1806-os évszám mutatja, hogy ő is kortársa a többinek. Azt valamennyi kövön látni, hogy szépen munkált, drága darabok lehettek, s bár a tetejükön álló keresztet már elvitte az idő, a megmaradt részek faragása, az akkoriban szokásos oszlopokkal, barokkos ívekkel, szép munkát sejtet. Kifelé menet még szemünkbe ötlik egy jó állapotban levő öntöttvas kereszt rajta a megfeszített Jézussal, mi pedig elindulunk, hátha többet is sikerül megtudnunk a véletlen szülte temetőkertről. Az nekünk sem újság, hogy karnyújtásnyira két régi sírkertje volt a városnak. Amint azt Kósa Károly helytörténész megírta, a régebbi a mai belvárosi iskola helyén terült el, a későbbinek a központját meg a Gábor Áron téren kell keresni. Közben szót váltottunk az egyik szomszéddal, Csicsman Györggyel, aki  régi szolnokiként új adatokkal segített ki bennünket. Emlékei szerint 1966 táján földmunkák voltak a Gábor Áron téren, akkor ő több hasonló követ is látott előkerülni.

Elképzelhetőnek tartja, hogy talán egykorúak lehettek a most látott kövekkel. Az biztos, hogy akiknek nevét őrzik a megmaradt töredékek, azok földi porhüvelye valahol a környéken alussza örök álmát a feltámadásig.

-->