Iskolakezdés együtt!

2021.08.30. 16:41

2000 tanszercsomaggal támogatták idén a rászoruló gyermekeket

A rendezvényen részt vevő gyerekek számára külön öröm volt, hogy olyan hírességtől vehették át a tanszereket, mint Wolf Kati.

Az idei adományokkal együtt tíz év alatt összesen 12 ezer tanszercsomagot adományoztak rászoruló gyermekeknek az Iskolakezdés együtt! program keretében.

Játékos nyárbúcsúztató rendezvényen kapták meg az Országos Segélyközpontban a gyerekek az idei célként kitűzött adománymennyiség utolsó darabjait az Ökumenikus Segélyszervezet és az E.ON Hungária Csoport támogatásával. A vidám gyermekprogramba és a tanszercsomagok átadásába bekapcsolódott Wolf Kati énekesnő, a kampány arca, Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Csoport Igazgatósági tagja és Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója.

A pandémia sok gyerek életét is megnehezítette

A koronavírus alatti tanrend idején a rászoruló gyermekek a digitális eszközök hiánya miatt nagyobb hátrányba kerülhettek tanulmányaikban, mint a szerencsés társaik. Lemaradásaik pótlását, az elmúlt évhez hasonlóan, nyári fejlesztő táborokkal, őszi tanműhelyekkel és élménynapokkal segíti az Ökumenikus Segélyszervezet és az E.ON Hungária Csoport. Az esélyegyenlőség érdekében fontos továbbá, hogy a rászoruló gyerekeknek is jó minőségű iskolaszerek álljanak a rendelkezésükre. Éppen ezért az E.ON az idei évben is 5 millió forintot adományoz az Iskolakezdés együtt! segélyakció célkitűzéseire.

Jamniczky Zsolt az E.ON Hungária Csoport Igazgatósági tagja a rendezvényen elmondta, azt kívánja, hogy minden teli iskolatáska legyen egy híd az elérhető álmok felé.

Néha igazán nem sok, mindössze egy hiánytalanul megtöltött iskolatáska hiányzik ahhoz, hogy elindítson egy kisiskolást saját lehetőségei felfedezésének, képességei kibontakoztatásának útján. Nem sok, de ha hiányzik, az újabb hiányokat szül, és a belül szunnyadó képességek és lehetőségek talán soha nem tudnak szárba szökkenni – tette hozzá.

Az energiavállalat bejelentette továbbá, hogy az iskolások mellett az óvodát kezdő kisgyerekekre is gondoltak. Így a jövő héten további 5 millió forint értékben, 500 óvodakezdő csomaggal támogatja az E.ON az örömteli évkezdést. Az ajándékok az ország számos pontjára eljutnak. Az első csomagokat jövő héten, Kaposváron vehetik át a kisgyermekek.

Adományozni jó!

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója megköszönte a vállalat adományát, majd felidézte, hogy az elmúlt időben egymást követték a segélyszervezet figyelemfelhívó akciói azzal a céllal, hogy minél többen csatlakozzanak az adománygyűjtéshez. Az idei terv a koronavírus miatt immár másodszor a korábbi célkitűzés duplázása, összesen 20 millió forint összegyűjtése volt, amelyből a szervezet 2000 gyermek számára tudott fejenként tízezer forint értékű segítséget nyújtani. A támogatott gyermekek elsősorban a szervezet intézményeiben élő, illetve a központok látókörében élő családok gyermekei.

A beérkező pénzadományból a szervezet a Kapaszkodó programban részt vevő, több ezer diák felzárkózását is támogatja egész évben.

2020 nyarán pedig Kapaszkodó 2.0. néven speciális programot is indítottak a veszélyhelyzet alatt felhalmozott lemaradások leküzdésére azoknak a gyermekeknek, akik körülményeik miatt kevésbé hatékonyan tudtak bekapcsolódni a digitális oktatásba. A projektet idén folytatják, a nyári táborokat követően tanulóműhelyekben és élménynapokon segítik a gyerekeket.

A kétezredik csomag átadása után Wolf Kati énekesnő köszönetet mondott minden adományozónak, aki a 1353-as adományvonalon, az akció honlapján keresztül vagy tárgyi adománnyal segítette a rászoruló gyerekek tanévkezdését az elmúlt hetekben.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik