Az aranyért és a gólkirályi címért is nagy a csata

Hétvégén véget ér a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság. Szombaton Horvátország és Marokkó csap össze a harmadik helyért 16 órától, majd vasárnap Argentína és Franciaország döntője zárja a tornát, szintén 16 órától.

Kovács Levente

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Bizonyára emlékszünk még a Argentína és Franciaország legutóbbi vb-meccsére, hiszen négy éve a nyolcaddöntőben találkoztak a felek és játszották az akkori torna egyik, ha nem a legjobb mérkőzését. Nem lennénk csalódottak, ha hasonló találkozót látnánk vasárnap, ám a tét valószínűleg rányomja bélyegét majd a fináléra. Az viszont adhat okot reménykedni arra, hogy gólzáporos meccset láthatunk majd, hogy óriási verseny folyik a torna gólkirályi címéért. Jelenleg Messi és Mbappe fej fej mellett áll az élen, öt-öt találattal, mögöttük Julian Álvarez és Olivier Giroud négyszer-négyszer volt eredményes. 

Argentína és Messi és történelmet írhat majd a döntőben, hiszen még egyszer sem sikerült a Copa América címvédőjének megnyernie a világbajnokságot, illetve a hétszeres aranylabdás lesz minden idők legtöbb vb-meccsét játszó játékosa, amellett, hogyha sikerül győznie, akkor a legtöbb mérkőzést nyerő játékos is ő lehet a világbajnokságok történetében.

Franciaország viszont szeretné megvédeni címét, amelyre 60 éve nem volt példa, utoljára 1962-ben a brazilok voltak képesek erre.

Meglehet az első olyan apa-fia páros, amelynek mindkét tagja megnyerte a világbajnokságot, ugyanis 1998-ban Lilian Thuram ért fel a csúcsra, most pedig fiának, Marcusnak van meg erre a lehetősége. A 25 éves támadó ugyan inkább csak epizódszerepet kap Deschamps együttesében, ám ettől függetlenül ő is világbajnoknak mondhatja magát, amennyiben sikerül nyernie Franciaországnak vasárnap. Mindkét oldalon valószínűleg lesz hiányzó, ugyanis Papu Gómez bokasérüléssel küszködik, míg a franciáknál a torna elején megsérült Lucas Hernández mellett valószínűleg Kingsley Coman is kihagyja a döntőt. 

A 2018-as világbajnokság után ismét éremmel zárhatnak Modricék

A horvátok a marokkóiakkal történetük során vb-n mindössze egyszer találkoztak, három héttel ezelőtt, az F csoport nyitómeccsén, amely 0–0-val ért véget. Szomszédainknak ez a harmadik alkalom, amikor bejutottak a legjobb négy közé, s eddig mindkétszer éremmel távoztak – 1998-ban bronz-, 2018-ban ezüstérmet szereztek –, míg a másik oldalon mivel Marokkó volt az első afrikai ország, amely bejutott az elődöntőbe a vb-ken, így értelemszerűen először nyílik lehetősége arra, hogy éremmel távozzon a tornáról.

Egy kivétellel az összes világbajnokságon európai vagy dél-amerikai csapat végzett a dobogón, egyedül 1930-ban az Egyesült Államok lett úgy harmadik, hogy nem rendeztek bronzmérkőzést.

Mindkét együttes főleg a védekezésre helyezte idáig a hangsúlyt, mintsem a támadásokra, így szombaton itt lenne az ideje, hogy kiszakadjon a gólzsák. 

Egyik együttes sem állhat fel legerősebb kezdőjével valószínűleg, hiszen a horvátoknál Marcelo Brozovic és Josip Juranovic is sérüléssel küszködik, míg az afrikaiaknál nagy esély van arra, hogy a védelem három tagja, Szaissz, Agerd és Mazraui is kihagyja a harmadik helyért folyó mérkőzést. 

A döntősök eredményei

Argentína útja a fináléig 
Argentína–Szaúd Arábia 1–2 (1–0), Argentína–Mexikó 2–0 (0–0), Lengyelország–Argentína 0–2 (0–0), Argentína–Ausztrália 2–1 (1–0), Hollandia–Argentína 2–2 (0–1, 2–2, 2–2 – tizenegyesekkel 3–4, Argentína–Horvátország 3–0 (2–0) 

Franciaország útja a fináléig 
Franciaország–Ausztrália 4–1 (2–1), Franciaország–Dánia 2–1 (0–0), Tunézia–Franciaország 1–0 (0–0), Franciaország–Lengyelország 3–1 (1–0), Anglia–Franciaország 1–2 (0–1), Franciaország–Marokkó 2–0 (1–0) 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!