Messi–Ronaldo párharc is lehet

Ugyan a fogadóirodák Brazíliát tartják a legesélyesebbnek a katari világbajnokság megnyerésére, azonban a szurkolók többsége szívesebben látna egy Argentína–Portugália finálét. Ennek oka, hogy korunk két legnagyobb labdarúgója valószínűleg utolsó vb-jén szerepel.

Kovács Levente

Messinek már csak a vb-trófea hiányzik a vitrinből

Forrás: MTI/AP

Ahhoz, hogy ez összejöjjön, előbb Messiéknek az oranje válogatottján kell túljutniuk – illetve majd az elődöntőben papírforma alapján Brazílián –, azonban nem lesz könnyű dolguk a dél-amerikaiaknak. 

Régre nyúlik vissza Argentína és Hollandia párharcának története, 1974-ben a csoportban, négy évvel később pedig a döntőben találkoztak a felek – utóbbit az argentinok nyerték 3–1-re, hosszabbítás után. 

Az 1998-as vb-negyeddöntőben, egy emlékezetes meccsen a hollandok győztek Dennis Bergkamp látványos góljával a 89. percben. A 2006-os tornán az 1974-eshez hasonlóan a csoportban játszottak egymással, ám gól akkor nem született. A nyolc évvel ezelőtti elődöntő is nagy izgalmat hozott, tizenegyesekkel az argentinok jutottak akkor a fináléba. A két csapat párharcának múltjából kiindulva mindenképpen egy szoros mérkőzés vár az együttesekre, amelyet péntek este 20 órától rendeznek a Lusail Iconic Stadionban. 

A negyeddöntők programja: 

Péntek: Horvátország–Brazília, 16.00, Hollandia–Argentína, 20.00, Szombat: Marokkó–Portugália, 16.00, Anglia–Franciaország, 20.00 (tv: M4 Sport). 

Visszavonul a belga csapatkapitány

Eden Hazard, a belga válogatott kapitánya a vb-kiesés után bejelentette, többször nem húzza magára a címeres mezt. A Real Madrid játékosa 2008-ban, 17 évesen mutatkozott be a válogatottban, ahol 126 mérkőzésen 33 gólt lőtt, és 36 gólpasszt adott, Hazard visszavonulásával a „vörös ördögök” aranygenerációjának korszaka is lezárult. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában