Gazdaság

2008.11.10. 18:00

Egyelőre nem szűntek meg munkahelyek

Egyelőre még nem kellett drasztikus intézkedéseket végrehajtania a vállalatok vezetőinek a gazdasági válság hatásainak kivédésére a kistérésgben. A negatív folyamatok hatásai először közvetlenül az autós beszállítókat érintik.

Banka Csaba

A gépjárműgyártás piaci érzékenységére jellemző, hogy több autógyártó is szüneteltette már termelését a csökkenő megrendelések miatt. Mindez
természetesen a beszállító cégekre is hatással van. A kipufogókat gyártó
EMCON Technologies Kft. jászárokszállási gyárában, Emmert György igazgató elmondta, hogy már érzékelték a válság hatásait. Ugyanakkor eddig nem volt szükségük drasztikus intézkedések bevezetésére.

Egyelőre nem volt elbocsátás

A regionális munkaügyi központ jászberényi kirendeltségének vezetője Bacher Konrádné érdeklődésünkre elmondta, hogy egyelőre még nem érzékezett jelzés arról csoportos elbocsátásokat terveznének a cégek. Ugyanakkor a jelen körülmények között ez a helyzet bármikor megváltozhat.

— Számos gépjárműgyártóval állunk kapcsolatban — mondta az igazgató —, s a vállalkozások különbözőképp reagálnak a válságra. Van ahol már szüneteltették a termelést, van ahol ugyan olyan intenzitással folyik a munka. Ehhez alakítjuk a kipufogógyártást is, de speciális intézkedésekre, pláne elbocsátásokra nem volt szükség, esetenként kevesebb bérelt munkaerőt igénylünk. Az elektronikai alkatrészek gyártásával foglalkozó, s részben az autóiparnak beszállító Rosenberger Magyarország Kft. cégvezetője Papp Francisco elmondta, hogy egyelőre nem érzékelték még a válság hatásait.

— Gyártott termékeink mintegy harminc százaléka kerül ki a járműipari cégek megrendeléseiből — mutatott rá a cégvezető. — Nem a teljes gyártás épül erre a területre, így a válság közvetlen hatásai sem jelentek még meg. A jövőt azonban aligha lehet kiszámítani ilyen körülmények között, hisz három hónappal ezelőtt senki nem mondta volna meg, hogy milyen folyamatok következnek be a világ gazdaságában.
— Olyan mély gazdasági válság bontakozik ki, amelynek hatásait aligha lehet kikerülni a jövőben — jegyezte meg a témával kapcsolatban Takács János az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója. — A piacok szűkülése, a vásárlói szokások megváltozása, a vásárlások elhalasztása érinti a nagyvállalatokat is, ugyanakkor a hatások kivédésére több eszköz áll rendelkezésükre, mint a kis- és középvállalatoknak. A következő esztendő nehéz lesz, de az Electrolux gyáraiban Jászberényben és Nyíregyházán sem tervezünk létszámcsökkentést.

vállalatok vezetőinek a gazdasági válság hatásainak kivédésére a

kistérésgben. A negatív folyamatok hatásai először közvetlenül az autós

beszállítókat érintik. Banka Csaba Egyelőre nem volt elbocsátás A regionális munkaügyi központ jászberényi kirendeltségének vezetője Bacher Konrádné érdeklődésünkre elmondta, hogy egyelőre még nem érzékezett jelzés arról csoportos elbocsátásokat terveznének a cégek. Ugyanakkor a jelen körülmények között ez a helyzet bármikor megváltozhat.

-->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!