Gazdaság

2009.09.09. 16:05

„Elnyelte a tenger” a zászlóshajó projektet

Végérvényesen elveszett Jászberény számára a korábban a Beszállítói Tudásközpontra elkülönített támogatási összeg.

BCS

Gedei József polgármester sajtótájékoztatóján az imént azt közölte a média képviselőivel, hogy a Nemzeti Gazdaságfejlesztési Miniszter, Varga István végleg visszavonta a városi projekt számára nevesített összeget. A kutatásfejlesztést, a gazdaság megerősítését célzó úgynevezett zászlóshajó projekthez közel két milliárd forint járt volna támogatásként, viszont ehhez még a városnak szintén két milliárd forintos önerőt kellett volna biztosítania. Ezt nem sikerült előteremteni az elmúlt 14 hónap alatt.

Mint azt megírtuk a polgármester előterjesztése szerint azt az összeget közbeszerzés útjáén kiválasztott befektetői csoport, vagy vállalkozás biztosíthatta volna. A közbeszerzés előkészítését azonban már nem támogatta — több alkalommal szavazták le — a képviselők többsége. Nyáron Gedei József polgármester Orbán Viktornak levelet írt — a Fidesz elnöke nem válaszolt a megkeresésre —, Fejér Andor közgyűlési elnökkel pedig személyesen tárgyalt a kérdésről, de a kellő támogatást így sem sikerült a helyi jobboldal képviselőitől megszereznie.

Egyelőre nem lehet azt tudni, hogy mit kezd a város a tudásközpontnak szánt Huszárlaktanya épületével. Az elmúlt hetekben már az ingatlan eladása is szóba került. Az értékesítést azonban —tekintettel a gazdasági helyzetre, a nyomott ingatlanárakra — nem támogatja a polgármester. A polgármester bejelentette, hogy a régiós fejlesztési alapba visszakerül a Berénynek ítélt összeg. Gedei József elmondása szerint a régiós fejlesztési tanácsban Szolnok hasonló projektjének megvalósulását fogja támogatni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!