JÁSZKUNSÁG

2017.07.29. 12:20

Bőségesen termett, de kisebb idén a kajszibarack

Pár hete tömegével lepte el a piacot és a boltokat a hazai termésű sárgabarack, rövid időn belül szinte kiszorítva a piacról az eleinte olcsóbban kapható import kajszikat. Az időjárás kedvezett a bőséges gyümölcsérésnek, bár az idei termés apróbb szemű a megszokottnál.

Kovács Berta

Fejes Mária is Veres Évától vásárolja sárgabarackot. Nem elrakja, hanem megeszi...

Fotó: Mészáros János

– Idén jó a sárgabaracktermés, bár különböző fajtákkal foglalkozom, és nem mind egyformán termett. Vannak fák, melyeken nagyon sok lett a gyümölcs, míg másokon csak néhány – számolt be róla a nagykörűi gazdálkodó, Makk József.

– Az eredményre rányomta a bélyegét az időjárás: hirtelen beállt az aszályos nagy meleg, a hőmérséklet 30–40 °C között volt, amikor a gyümölcs kötött. Ízre normális, nincs vele semmi gond, azt egyébként is inkább a nagyon sok csapadék tudja lerontani

– Az idei barackok mérete viszont körülbelül húsz százalékkal kisebb a szokottnál – adott helyzetképet a termelő.

A szolnoki piacon hetek óta bőséges a kínálat barackból. A kezdeti hat-hétszáz forintos árak hamar csökkenni kezdtek, és bár most is van, aki elkér hétszáz forintot egy kiló sárga gyümölcsért, apró szemű rózsabarackból az elmúlt hetekben kétszázötven forint körüli áron bevásárolhattunk.

– Nagy volt az idén a felhozatal rózsabarackból, és bár válogatni kellett a szemek között, mert voltak azért foltos, ütődött gyümölcsök is, de ízre nagyon finom volt, lédús, aromás, kellően édes is – állapította meg Magos Károlyné, aki több adagban, családi befőzéshez is vitte az alapanyagot.

– A befőtteket persze még nem kóstoltuk, de a dzsem nagyon jól sikerült, meg is állapítottuk, finomabb az idén az alapanyag. De úgy látszik, le is érett szokatlanul hamar, mert a héten csak mutatóban találtam belőle egy-egy árusnál.

Fejes Mária is Veres Évától vásárolja sárgabarackot. Nem elrakja, hanem megeszi...

Veres Éváék Nagykőrösnél termesztik többhektáros területen, és tizenhét éve Szolnokra hordják eladni – mivel környékükön nagyon sokan foglalkoznak gyümölccsel, így ott nehezebb is értékesíteni. Ők úgy vélekedtek, hogy idén csak gyenge közepes a termés.

– Túl sok virág kötődött be, és a szárazság sem tett jót neki – vallotta meg Éva. – Az idei sárgabarack, kajszibarack nagy része így nem a legjobb termést hozta, de az íze jó. Igaz, volt már ennél finomabb is a gyümölcs. Idén a kicsi fákról szedtük a nagyobb barackokat, míg a beállt, idősebb gyümölcsfák csak apróbb szemű termést produkáltak.

„Rakásra érett nálunk is a sárgabarack, aztán szinte rá is sült a fára”

– árulta el a Perjésiné Baranya Magdolna zagyvarékasi termelő, aki szintén Szolnokra hordja eladni a megtermelteket. – Nagyon sok termést hoztak a fák, csak a gyümölcs mérete lett kisebb. A rózsabarackból viszont nálam elenyészően kevés termett, még virágzáskor történhetett vele valami…

Kovács Berta

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!