2017.09.15. 12:44
Száztízmillióból teszik rendbe az alattyáni középületeket
Az épületek funkcióit, illetve működési rendjét figyelembe véve kezdik meg ütemezetten Alattyán középületeinek rendbetételét.
Koczkás Gábor polgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy összességében – különböző pályázati keretből – 110 millió forintot költenek el az épületek korszerűsítésére idén, illetve a következő évben.
A támogatási szerződéseket már megkötötték a helyi óvoda felújítására, ez idő szerint pedig már a kivitelező kiválasztása zajlik. A fejlesztés részeként 25 millió forint értékben külső szigeteléssel látják el az épületet, korszerűsítik a fűtést és rendbe teszik a vizesblokkot.
A következő hónapokban hasonló munkálatok zajlanak majd a polgárőröknek, tűzoltóknak, a körzeti megbízott irodájának, illetve a kisebbségi önkormányzatnak helyet biztosító épületben, valamint anyagiakat fordítanak az idősek otthona épületének felújítására is.
Az előkészítés ez esetekben is megkezdődött, a munkálatokra pedig összesen 85 millió forintot fordítanak majd.
Banka Csaba