ami a szívén, az a száján...

2021.01.12. 07:35

Zokogva, káromkodva ordibált egy Exatlon-versenyző, ilyen még nem volt

Hiába vezettek kétszer is két ponttal, megint elbuktak a Bajnokok. A tragikus sorozatukat Franciska már nem bírta idegekkel. Nem rajta múlt, három pontot hozott, de a többiek csak szenvedtek. Ebből lett a magyar Exatlonok eddigi legnagyobb veszekedése.

Újfent elveszítették a hétfőt a pirosak, háromból háromszor bukták el a villajátékot és az előnyt, pedig egyáltalán nem mindegy, hogy milyen körülmények között készül egy sportoló, milyen az ágy, van-e meleg víz, medence, rendes konyha, saját szoba. Sokatmondó, hogy a Bajnokok legjobbja csak az ötödik helyen szerénykedik, Bors Máté pedig úgy került be a tízbe, hogy három futamból kettőt elveszített, ami felettébb harmatos...

A vége 10–7 lett a kékeknek, keserves, amit a Bajnokok mutattak: Franciska egymaga hozott háromból három pontot, a többiek meg összesen négyet, így kudarcélmény lesz rendre a jussuk. A villát a harmadik héten sem láthatják, az előnyt is elbukták, ráadásul a joker is a kékeknél. Innen iszonyú nehéz lesz felállni, nem csoda, hogy szemlesütve somfordáltak vissza a faházba.

„Nagyon gáz, hogy folyton mentegetőzünk. Ők sosem keresik a kifogásokat. Nekünk miért van mindig kifogásunk?” – kérdezte Franciska.

„Ami most van, az nagyon kevés. Nem azért szólok, mert nekem összejött, de kifelé ez kezd gáz lenni... Nem fogadjátok el, amit mondok, nekem ez volt az utolsó, hogy szóltam” – mondta később, majd kiment sírni. A korábbi két évadban is gyengén kezdtek a Bajnokok, de nem ennyire, ezen kiborult a cselgáncsozó.

Szabó Franciska később visszatért, de nem tudott lehiggadni, ordibált a többiekkel, az ajtóba is beleütött.

Sírva-zokogva azt kiabálta, hogy a többiek összesen nem mentek át annyi szörnyűségen, mint ő egymaga, ráadásul őt senki sem akarja elfogadni. Később volt, aki a vállát vonogatta, hogy nem számít, hogy kikaptak, hiszen hosszú a verseny, más viszont igazat adott Francinak, aki olyan érzelmi robbanást mutatott,

amilyen még nem volt a magyar Exatlon történetében. Kocsis Lilkó ment utána, de nem kellett a segítség a csapattársának, egyedül akart maradni fájdalmával.

Később kiderült, a csapat értékeli, hogy Franciska sokat próbál tenni az eredményekért, és megértik, hogy fizikailag és mentálisan is kikészült a csapat gyenge teljesítménye miatt. Lehet, éppen ez hozza majd össze őket?

Ezek is érdekelhetik