Végre

2022.06.12. 14:24

Nagy békülés: Kordáék hét év újra a Szigeten!

Hét év kihagyás után Korda György és Balázs Klári újból fellépnek az ország legnagyobb fesztiváljának egyik színpadán. A művészek egyszer maguk mondták le a fellépést, majd hosszú ideig nem kaptak meghívást – most azonban szent a béke.

Balázs Klári és Korda György neve szinte egybeforrt a Sziget Fesztivál retró színpadával, nyolc-tíz éven át hatalmas tömeg énekelte velük a Mamma Mariát és más slágereket. A házaspárt aztán éveken át nem hívták meg a fesztiválra, utoljára 2015-ben léptek fel. Az időszakos mellőzés pontos okaira nem derült fény, azonban az már biztos, hogy idén újra a Sziget fellépői között köszönthetjük őket. Gyuri bácsi a Borsnak nyilatkozott először öröméről:

Nagyon nehéz szavakba önteni, hogy mekkora megtiszteltetés újból ott lenni Klárikával a Szigeten – kezdte Korda György, aki egyből ki is fejtette, miért szeretik a legnagyobb hazai zenei fesztivált.

Fotó: Knap Zoltán

Hihetetlen, hogy milyen mennyiségű szeretetet kapunk minden egyes koncertünkön. Magyartól, külfölditől egyaránt. Nem gondolná senki, de én még a mai napig kicsit megszeppenek mielőtt felállok a színpadra. Előtte kicsit összerezzenek, de amint eléri a lábam a porondot, mintha egy teljesen más dimenzióba kerülnénk, ahol az emberek imádnak minket – mesélte az énekes, aki kifejtette, hogy mennyire kellemes csalódás volt anno az első Sziget fellépésük.

Sosem hittem volna eleinte, hogy a fiatalok ilyen erőteljesen tombolnak majd a slágereinkre. Ez számunkra egy hatalmas büszkeség. Valószínűleg azért vagyunk ennyire populárisak, mert sok zenekarral, előadóval ellentétben mi a való életben is olyanok vagyunk, mint a színpadon. Hitelesek tudunk maradni, és ez szerintem szimpatikus a hallgatóságunknak – tette hozzá Gyuri bácsi, aki állítása szerint lehet, hogy már 83 éves, de arra az egy-másfél órára, amíg színpadon áll, megfiatalodik, és eszébe sem jut, hogy milyen születési év szerepel a személyi igazolványában.

Borítókép: illusztráció
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában