Bulvár-celeb

2023.12.21. 12:03

Élő pónit loptak az adácsi betlehemből, hihetetlen, hogy lovasították meg

Szerencsére az állatnak nem lett semmi baja.

MW

Fotó: Soha Márton/Facebook

A pónit még kedden lovasították meg, az esetről a heol.hu is beszámolt.

Soha Márton polgármester a lapnak elmondta, miután Facebook-oldalán kért segítséget a lakóktól, szerencsére hamar megtalálták az állatot.

„A szálak a közeli Jászárokszállásra vezettek, ahol tegnap a rendőrség lefoglalta a pónit. Akinél megtalálták, azt állítja, hogy vásárolta valakiktől. Azt, hogy pontosan mi is történt, a rendőrség fogja kivizsgálni. Ami biztos, hogy a póni ma délelőtt 10 óra körül már ismét községünk betlehemében lesz. 

A pónit és vele együtt egy szamarat 4 éve vettem, azóta teszi a két állat jelenléte színvonalasabbá a karácsonyi várakozást. Eddig semmi probléma nem volt. 

A kedd reggeli etetéskor derült ki, hogy nincs meg a póni. Az állatok gondozója a betlehem ajtaját rendben zárva találta, a szamár benn is volt. 

Így a póni sem jöhetett ki magától a betlehemből, de a két állat egyébként egymás nélkül nem is megy sehová.

Kamerafelvételünk is van arról, hogy községünk főterén 21 óra 13 perckor a pónit kergetik valakik. 

Az is látszik a felvételen, hogy egy sötét színű, valószínűleg fekete Toyota Hilux kísértében vezették a pónit Vámosgyörk irányába, azaz a Jászárokszállás felé vezető úton” – mondta Soha Márton szerdán.

A Heves Vármegyei Rendőr- főkapitányság a következőket közölte: „Adatgyűjtést követően a rendőrök Jászárokszálláson megtalálták a pónilovat, melyet visszaadtak a tulajdonosának. Az eset kapcsán a Gyöngyösi Rendőrkapitányságon indult nyomozás.”


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában