bankszektor

2020.09.04. 10:00

Élénkült a lakossági hitelfelvétel júliusban

Minden jelentősebb lakossági hitelkonstrukciónál emelkedett az új szerződések összege júliusban az előző hónaphoz képest – írta pénteki lapszámában a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva.

Forrás: Shutterstock

Az új lakáscélú és fogyasztásihitel-szerződések összege elérte a 180,5 milliárd forintot, ami 15,1 százalékkal magasabb az egy hónappal korábbinál. A új lakáshitelek összege 67,6-ről 79,6 milliárd forintra, a személyi kölcsönöké 23,9-ről 27,9 milliárdra, a babaváró hiteleké pedig 49,1-ről 55,3 milliárd forintra nőtt egy hónap alatt.

Az év első hét hónapjában 1227 milliárd forintnyi új lakás- és fogyasztásihitel-szerződés született, 11,2 százalékkal több, mint 2019 azonos időszakában. Lakáshitelekre 524,2 milliárd forintnyi új szerződést kötöttek, ami majdnem 2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A fogyasztási hiteleknél viszont 23,5 százalékkal, 703 milliárd forintra ugrott éves összevetésben a szerződéses összeg, amiben meghatározó szerepe volt a 2019 júliusa óta elérhető babaváró kölcsönnek, amelyre több mint 370 milliárd forint összegben született szerződés.

A háztartások július végi hitelállománya 7671,5 milliárd forint volt, 17,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A lakáshitelek állománya 8,4 százalékkal, 3821,9 milliárd forintra emelkedett egy év alatt. A babaváró hitelek állománya július végére 824 milliárd forintot ért el, ezzel a részesedése csaknem 11 százalékos a lakossági hitelportfólióban.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!