2020.05.09. 12:52
Módosult a 2021-es budapesti Európai Lovasjátékok programja
A díjlovasok, a para-díjlovasok és a díjugratók versenye elmarad Budapesten – ezeket más időpontban sem rendezik meg -, a négyesfogathajtók, valamint a lovastornászok kontinensviadalát azonban megtartják.
A tokiói olimpia elhalasztása miatt módosult a jövő nyári, budapesti Európai Lovasjátékok programja.
A nemzetközi szövetség (FEI) tavaly júniusban jelentette be, hogy Magyarország rendezheti 2021-ben a díjlovasok, a para-díjlovasok, a díjugratók, a négyesfogathajtók, valamint a lovastornászok Európa-bajnokságát, amelyre a Kincsem Parkban és a Nemzeti Lovardában kerül sor augusztus 23. és szeptember 5. között.
Március 31-én a magyar szövetség beszámolt róla, hogy a rangos esemény jövő évi megrendezése veszélybe kerülhet, mert a díjlovaglás és a díjugratás szerepel az ötkarikás programban is.
A FEI honlapján megjelent pénteki közlemény megerősítette, hogy a tokiói olimpia jövő nyárra halasztása miatt a díjlovasok, a para-díjlovasok és a díjugratók versenye elmarad Budapesten – ezeket más időpontban sem rendezik meg -, a négyesfogathajtók, valamint a lovastornászok kontinensviadalát azonban megtartják.
A lovastusa Európa-bajnokságnak jövő augusztusban a franciaországi Haras du Pin adott volna otthont, ám ez a verseny is elmarad, és szintén nem lesz más dátuma.
Stróbl Dorottya, a magyar szövetség főtitkára közölte, ez volt az első alkalom, amikor egy közép-európai ország elnyerte a többszakágas lovas Európa-bajnokság rendezési jogát, de megértik, hogy a három olimpiai szakág versenyének lemondása elkerülhetetlen volt. Hozzátette, továbbra is mindent megtesznek, hogy a négyesfogathajtók és a lovastornászok viadalát a legmagasabb szinten rendezzék meg.
A tokiói olimpiát jövőre július 23. és augusztus 8., míg a paralimpiát augusztus 24. és szeptember 5. között rendezik Tokióban.
Forrás: MTI
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg