Az aranydiplomás Gábori Józsefnek a kisujjában vannak a számok

– Másodikos általános iskolás voltam, amikor Gönczi Józsefné tanítónéni azt mondta a szüleimnek, hogy ez a gyerek jól számol, figyeljenek rá. Nos, akkor olyan világot éltünk, hogy úgy hozta, senki sem figyelt rám – mesél gyermekkoráról is a ma már címzetes docens.

Gábori József 1943-ban látta meg a napvilágot az akkori Bihar Vármegyei Bagamérban. Az öttagú család paraszti származású volt. Az édesapa katonaként megjárta, sőt túlélte a Don-kanyart, de Gáboriékra még nehezebb idők jöttek az ’50-es években. A Rákosi korszakban „kulákként üldözték a famíliát. Józsika az általános iskolát még a szülőfalujában végezte, 1957-ben, ám a középiskolára már „nem futotta” a családnak.

Gyulára került s asztalos szakmát tanult, közben ugyanott beiratkozott az Erkel Ferenc Gimnázium esti tagozatára. A szakmunkás-bizonyítvánnyal a zsebében 1961-ben Budapesten vállalt munkát a Váci úti hajógyárban. Az érettségit pedig 1963-ban szerezte meg a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Ugyanebben az évben felvételt nyert a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem TTK matematika-fizika szakára. Amikor 1968-ban megkapta a középiskolai tanári diplomát, Szolnokra, a Repülőtiszti Főiskolára került oktatónak.

Azóta, tehát ötven éve él a jász-nagykun-szolnoki megyeszékhelyen.

– Akkortájt igen magas szintű oktatás folyt a főiskolán a kiváló, szakmailag igényes kollegáknak köszönhetően. Csak néhány név: Rada Sándor, dr. Kovács János, Mihályi István, Pécsi Lajos, Sándor Endre, Gál Gusztáv, dr. Dános Kornél, Horváth László. Négy évet dolgoztam a főiskolán, és úgy vélem, szakmailag több ismeretet szereztem, mint az egyetemen, mert olyan matematikai ismereteket kellett tanítanom, amivel az egyetemen nem foglalkoztunk.

– 1972-ben az ELTE TTK-n számítástechnika képesítést szereztem. Majd öt évet dolgoztam, bár annyira nem szerettem, hogy börtönnek tűnt számomra, a Tiszament Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalatnál. Az akkori igazgató egy diktátorként uralkodott felettünk. A munkatársakkal még az utcán sem beszélgethettünk. Megváltásként jött, hogy 1977. szeptember elsejétől a Szolnok megyei Víz- és Csatornaművekhez kerültem, ahol 1994-ig imádtam dolgozni.

– Bolyai János után szabadon: „a semmiből egy új világot teremtettünk”, hiszen eleinte számítógépen semmilyen tevékenység nem volt. Itteni tevékenységem alatt, gyakorlatilag az egész vállalat gazdálkodását gépesítettük. A vizes, és nem vizes ágazatból rendszeres bemutatókat kellett tartanunk. Közben lehetőségem volt, különböző felsőoktatási intézményekben, például a mezőtúri és a szolnoki főiskolákon oktatni külsős óraadóként: matematikát, operációkutatást, számítástechnikát, informatikát. A VCSM-et az 1994-es leépítés alatt hagytam hátra. Én jelentkeztem a kilépésnél, hogy ne kelljen nekem másokat elbocsájtani.

– A Szolnoki Főiskolán docensi beosztást ajánlottak, amit elfogadtam. Nyugdíjazásomig, 2003-ig, de még azt követően is dolgoztam a főiskolán, kezdetben docensként, majd főigazgató helyettesként, illetve megbízott főigazgatóként. Ott kezdtem el tanitani a számítástechnikát, az informatikát és az operációkutatást. Ez utóbbi elnevezés nem a szerencsés. Sokan nem értik, mi rejlik a név mögött, pedig igazi gyakorlati matematika. Neumann János dolgozta ki a II. világháború idején, s ezzel a módszerrel oldották meg az amerikai hadsereg ellátását a világban. Ezt nevezték el logisztikának, nálunk pedig ez „hadtáp” néven futott. Harsányi János a módszer közgazdasági alkalmazásáért kapott Nobel-díjat 1994-ben – tanít egy kis szakmai történelmet is Gábori úr.

Aki egyébiránt nem rejti el egykori közéleti tevékenységeit sem. Az egyetemen kötelezően be kellett lépnie a KISZ-be. Aztán minduntalan agitálták a munkahelyein, hogy lépjen be a pártba is. Hosszú évekig nemet mondott, majd 1981-ben fejet hajtott:

– A Vízműnél egy pártmunkás keresett meg: „Szóba kerültél a káderfejlesztési listán”. „S az mit jelent?” – kérdeztem. „Párttaggá kívánnak nevelni”. „Mit kell tennem?” „Legyél munkásőr”. „Én nem voltam katona”. „Az nem lényeges”. „Kiszuperáltak az egészségügyi vizsgálaton”. „Nem számít, vannak ott sánták, bénák”. Ezerk után, a lányaim jövőjét, akik középiskolások voltak, nem akartam megnehezíteni, így vállaltam a párttagságot. A belépésem kisebb vihart kavart. Az életrajzomban beírtam a családom meghurcolását, s azt is, hogy apámat kuláknak nyilvánították. Az álatalm megírt felvételi lapot leöntötték tintával, s írtak egy másikat.

– A pártból nem léptem ki, elhagyott. Az is igaz, hogy egy komoly pártfegyelmi indult ellenem, a dokumentumok nálam vannak, s ha nem szűnik meg a párt, biztosan kizárnak. 1981 óta alapító tagja vagyok az Erdély Barátai Kulturális Egyesületnek. Homályba vész, hogy mióta vagyok tagja szülőfalum civil szervezetének, a Bagaméri Körnek. 2018 decemberében léptem be a Lengyel-Magyar Egyesületbe, de tagja vagyok a Kossuth Egyetem Baráti Körének is – sorolja társadalmi vállalásait is.

A címzetes docens 1983-ban doktorált Obádovics J. Gyula professzornál, summa cum laude minősítéssel. Ettől fogva állítja magáról, hogy ő az asztalosok között a legjobb matematikus, illetve a matematikusok között a legjobb asztalos. 2003-ban Bagaméri Díszpolgárrá avatta, 2006-ban pedig Szolnok Laki Kálmán-díjjal ismerte el munkásságát.

Gábori József 1970-ben házasodott, neje hat évvel ezelőtt elhunyt. Két gyermeket neveltek fel (Gabriella 1971., közgazdász, nyelvész, az ENSZ UNICEF-nél dolgozik, Orsolya 1974., gépészmérnök, az NNG-nél dolgozik. Unoka: : Moore Emma 2004).

Gábori úr manapság a korosodó férfiak tartalmas életét éli. Hajnalonként háza erkélyén tornázik, majd úszni jár. Lányaival, unokájával legalább heti rendszerességgel személyesen is tartja a kapcsolatot. Mindenkivel megtalálja a hangot, rosszakarói, irigyei, ellenségei nincsenek. Barátai annál inkább, kikkel jókat beszélget számokról, és minden egyébről is. Manapság egy matematikai problémán agyal, melynek megfejtése kapujában áll, s ez hasonlóan megrengeti a világot, mint egykoron Bolyai törvénye.