PR-cikk

2021.01.26. 11:55

Lakástextil kisokos

A textil- és divatipari termékek az élet számtalan területén jelen vannak. Az egyik legalapvetőbb használati tárgyaink, mégis gyakori, hogy figyelmen kívül hagyjuk a minőség- és funkcióbeli eltéréseket: takaró és takaró között például óriási különbségek lehetnek, hiszen megannyi különféle anyag, bélés, vastagság és méret kapható belőlük – de ugyanez igaz a párnákra és a törölközőkre is. Mivel nem mindegy, hogy milyen célra milyen textileket szerzünk be, összeszedtünk néhány példát.

Forrás: freepik

Rövidtávú lakáskiadás

Aki nyaralt már a Balatonon (de talán az is, aki nem), biztosan találkozott már a legendás házi készítésű Zimmer Frei feliratokal. Ezek a táblák a kiadó szobákra, apartmanokra utalnak, melyek a rendszerváltás előtti időkben elsősorban az NDK-s túristák körében voltak népszerűek. Azóta elröppent három évtized, de a rövidtávú lakáskiadás változatlanul jó üzletnek bizonyul országszerte, aminek később az Airbnb megjelenése adott újabb óriási nemzetközi lendületet, majd a COVID-19 hatására az országhatárokon belül rekedt nyaralni vágyó emberek bizonyították, hogy van értelme befektetni a belföldi turizmusba is.

Ha ilyen vállalkozásra adjuk a fejünket, az apartman/szoba felszerelésekor számításba kell vennünk, hogy az ágyneműk, törölközők és egyéb lakástextilek igénybevétele jóval meghaladja majd az átlagos, otthoni felhasználásra szánt darabokét. Érdemes ezért olyan termékeket beszerezni, amelyek jól bírják a gyakori mosást, könnyen és gyorsan száríthatóak, de nem túl drágák, hogy ne okozzon túl nagy kiadást, ha esetleg cserélni kell őket.

Albérlet

Régóta alap igazság, hogy az ingatlanban jó helyen van az ember pénze és a hosszútávú lakáskiadás jó befektetés. Ahogy minden, az ezzel kapcsolatos trendek is folyamatosan változnak, de sok minden múlik egyéni megegyezés alapján. Ilyen többek közt a “bútorozott”, ”részben bútorozott” vagy “bútorozatlan” kérdés is. Mostanában egyre gyakrabban jelennek meg olyan hirdetések, melyek teljesen felszerelt lakásokat kínálnak hosszú távra. Céljuk, hogy a bérlőnek tényleg csak a személyes holmijait kelljen költöztetnie, cserébe általában valamivel magasabb a bérleti díj. Ezek a tetőtől talpig berendezett és minden fontos kiegészítővel ellátott ingatlanok sokszor tartalmazzák még a párnát, takarót, sőt a törölközőt is. Az ilyen esetekben a rövid távú kiadással szemben megengedőbbek lehetünk magasabb költséggel is, hiszen arra számíthatunk, hogy albérlőnk majdnem úgy fogja a lakástextileket használni, mintha a sajátja lenne.

Otthoni használat

Akár egy forró fürdőből kiszállva magunkra tekert törölköző, akár egy hűvös téli estén az orrunkig húzott paplan vagy épp az a párna, amitől végre kipihenten ébredünk: otthonunkat számtalan féle textilipari termékkel szerelhetjük fel, melyeknek legfőbb funkciói, hogy kényelmet, melegséget és puhaságot biztosítsanak. Emellett fontos az is, hogy tartósak legyenek és színükkel, mintáikkal esztétikai élményt is nyújtsanak. Ezeket a szempontokat figyelembe véve érdemes a magas minőségű, ugyanakkor valamivel drágább anyagok mellett letenni a voksunkat, ami elsőre talán nem hangzik pénztárcabarát megoldásnak, hosszú távon mégis kifizetődő, hiszen igaz, hogy a jobb minőségű termékek többe kerülnek, ám általában sokkal tovább is tartanak.

Akár a rövidtávú használatból következő gyakori mosásoknak való ellenállóság, akár a hosszútávú komfort érzet megteremtése a cél, az ár-érték arány mindenképp elsődleges szempont, melyben a Gruppi.hu folyamatosan megújuló kínálatával és rendkívüli akcióival az élen jár. Merülj el a textil- és divatcikkek széles választékában és élvezd otthonod melegségét kiváló minőségű anyagok társaságában!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!