Térképpel

2023.02.23. 19:30

Továbbra is Túrkeve a „legbaglyosabb” település

Ahogy minden esztendőben, idén is felmérték a Magyarországon telelő erdeifülesbagoly-csapatokat. Az országos adatgyűjtéshez térségünkben is sokan csatlakoztak, s kiderült: vármegyénket továbbra is különösen kedvelik az éjszakai ragadozómadarak.

Rimóczi Ágnes

Túrkeve továbbra is közkedvelt helye az erdei fülesbaglyoknak

Fotó: Mészáros János

Valamivel kevesebb madarat számláltak idén a bagolyszinkronban résztvevők, mint tavaly. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) felhívására országszerte sokan jelentkeztek, most elkészült összesítés alapján az összefogás ismét sikeres volt. Az egyesület tájékoztatójából kiderült, hogy a számolás idején hazánk legalább ötszázötven településén, 957 helyszínen, 9 975 erdei fülesbagoly telelt.

Az egyik legbaglyosabb terület a Jászkunság
Forrás: mme.hu

Az adatokból kiderült, hogy a „legbaglyosabb” térségek Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék voltak. Ezeken a területeken ezernél is több baglyot számoltak a résztvevők.

Ami még hangsúlyosabb, hogy vármegyénkben volt olyan település, ahol összesen ötszázötvenöt bagoly nappalozott. Ez a település nem más, mint Túrkeve.

Sok további várost és falut is kedvelnek a ragadozómadarak a térségünkben. Az adatokból ugyanis kiderült, hogy száznál több baglyot figyeltek meg Kisújszálláson (337), Karcagon (179), Nagykörűben (127), Kuncsorbán (126), Tiszapüspökin (117) és Kengyelen is (103).

A felmérésben a lakosság mellett az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya, helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, a nemzetipark-igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálata, más civil szervezetek, óvodák és iskolák vettek részt. Vármegyénkben a Kádas György EGYMI, Óvoda, Általános iskola, Készségfejlesztő Iskola, Szakiskola és Kollégium karcagi tagintézményének diákjai, és Kaszap Nagy István Református Általános Iskola Kétpói Tagintézményének iskolásai is számolták a baglyokat.

Az idei bagolyszámlálás legkülönlegesebb egyede minden bizonnyal az az albínó erdei fülesbagoly volt, melyet a karcagi görögkeleti ortodox templom kertjében fedeztek fel. A fehér madárnak csodájára jártak még a szakemberek is.

Több tonna rágcsálót megesznek a madarak

A megismételt számolásoknak köszönhetően évről évre bővülő adatsorokból sok következtetés vonható le. Az idei kapcsán az egyik legsokatmondóbb, a hazai agrárgazdaságot érintő egyik ilyen információcsoport a baglyok által elpusztított kisrágcsálók csillagászati száma lehet. Figyelembe véve egy-egy erdei fülesbagoly legalább napi átlag 2,5 egér vagy mezei pocok méretű zsákmányállat-igényét, kicsivel több mint három téli hónap 100 napos telelési időszakával számolva, a felmérés alapján biztosan Magyarországon tartózkodó 9 975 bagoly minimum 2 493 750 példány mezőgazdasági kárt is okozó rágcsálót pusztít el a 2022/2023-as telelési időszakban.

Hogy ez mekkora szám? Ennyi mezei pocok méretű zsákmányállat össztömege (25 grammos egyedenkénti átlag testtömeggel számolva) több mint hatvankét tonna. A gazdálkodóknak ennyi mezőgazdasági kárt is okozó egér és pocok ellen nem kell drága és a környezetre is veszélyes irtószerekkel védekeznie, mert ezeket a baglyok teljesen ingyen, biológiai úton, plusz környezetterhelés nélkül távolítják el a földekről.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!