2023.07.04. 19:55
New Yorkot hagyta ott Szolnokért
Diana Senechal öt és fél éve, egy novemberi napon érkezett Szolnokra úgy, hogy egy szót nem tudott magyarul. A Varga Katalin Gimnázium angol nyelvi lektora. Vagyis tanára. Azóta persze remekül megtanulta a nyelvünket, és csak némi akcentus jelzi, hogy nem itt nőtt föl. Egy budapesti zsidó hitközség kántora is. Imádja a magyar költészetet, prózát, többek között Pilinszkyt és Krasznahorkait olvas; magyar szerzőket fordít amerikai lapoknak. A Yale Egyetemen orosz irodalmat tanult. Később tanított filozófiát; esszéi, tanulmányai eddig két kötetben jelentek meg.
– Hogyan jellemezné magát egy szóval?
– Kíváncsi vagyok.
– Minden tanár kíváncsi?
– Remélem, mert egy tanárnak folyamatosan tanulnia kell.
– És mi van, ha a diák nem kíváncsi?
– Nem mindig látható a diákok érdeklődése az órákon. Sokszor úgy tűnhet, hogy unatkoznak, de valahol mélyebben mégis történik bennük valami, amitől többek lesznek.
– Hol született?
– Amerikában, Tucsonban. Ez most félmilliós város az arizonai sivatagban.
– A szülei?
– Egyetemi tanárok, matematikusok. Nálunk gyakran az ebédlőasztalnál is a matematikáról, a történelemről folyt a szó. Én viszont nem akartam a professzorok belterjes, sokszor formális, kirekesztő világát élni. Zenésznek készültem, de egy idő után úgy tűnt, nem leszek igazán jó csellista.
– Gyerekkorában a fél világot bejárta a szüleivel.
– Az egyetemen voltak szabad éveik, amikor a szakterületükkel foglalkozhattak, s nem kellett tanítaniuk. Éltünk például Hollandiában. Nagyon boldog, szép esztendő volt tízéves koromban. Ott mindenki kerékpározott, én is.
– Ott lett biciklista?
– Előtte is bicikliztem, de ott szerettem meg igazán ezt a közlekedési formát. Amikor visszatértünk Amerikába, a húgommal még sokáig csak hollandul beszéltünk. Később persze visszaálltunk az angolra. Moszkvában is töltöttünk egy évet, anyukám kutatói ösztöndíjat kapott.
Fotó: Mészáros János
– Hány nyelven beszél?
– Attól függ, mit jelent beszélni. Ha az mondható, hogy magyarul beszélek (Naná, hogy mondható! – a szerző), akkor oroszul, spanyolul. Franciául már nem nagyon jól, de tudok azért, meg értem is. Olvasok óhéberül, ógörögül (Homéroszt idéz, lüktetnek a hexameterek – a szerző), latinul, illetve litvánul is kicsit, mert fordítottam litván verseskötetet is.
– Hány országban járt?
– Nem sokban. Tizenkettőben…, tizenötben?
– Minden nyelv más kultúra. Könnyű az átjárás a kultúrák között?
– Nagyon bonyolult kérdés. A nyelv olyan, mint az étel. Más és több, mint az összetevők összege. A nyelvet a kultúrával együtt fogadjuk be. Többet és mélyebbet fejez ki a szavak szótári jelentésénél.
– A Yale-re járt…
– De nem folyamatosan tanultam, mert közben elmentem dolgozni az egyetem könyvtárába. Élveztem ezt a munkát is, a szüleimnek viszont ijesztő volt, mert azt hitték, ha abbahagyom a tanulást, soha nem folytatom. De én olyan vagyok, hogy ami nekem fontos, azt végigcsinálom. A kitérő azért is volt jó, mert megtudtam, mi a munka, mi a felelősség, és utána jobban is tanultam az egyetemen. Phd-t írtam, de közben hét évig Kaliforniában is éltem.
– Miből doktorált?
– Gogolból. Nagyon szeretem.
– Mikor és miért döntötte el, hogy tanár lesz?
– Körülbelül húsz éve. Egy kiadónál dolgoztam akkor, ami az álláskeresés témájában adott ki könyveket, de az a munka nem kötött le, s gondoltam, jó lehetne a tanítás, mert tanárként mindennek hasznát vehetem, ami érdekel. A nyelveknek, a zenének, az irodalomnak, a pszichológiának. Tudtam, hogy New Yorkban létezik olyan program, melyben rögtön elkezdhetek tanítani, és közben megszerezhetem a pedagógiai képesítést.
Először nem akarták elfogadni a pályázatomat, mert túlképzettnek tartottak, és azt javasolták, hogy ne a nehéz, városi terepen oktassak, hanem egy jobb gimnáziumban, ahol tényleg tanulnak a diákok. De kerestem a kihívást, vonzott, hogy nehéz sorsú fiatalokkal foglalkozzak.
– Sok volt köztük a spanyol nyelvű, de más országokból is érkeztek. Élveztem, sokat beszélgettünk, megnyíltak, vittem be nekik irodalmat, drámaelőadásokat csináltunk.
– Itt is ezt csinálja…
– Itt is imádom.
– Hogy került Magyarországra?
– Esszéket kezdtem írni az oktatásról társadalomtudományi lapokba, sokan biztattak erre, és akkor abbahagytam a tanítást, mert rengeteg energiámat felemésztette, hogy esténként dolgozatokat javítottam, készültem. Amikor viszont megjelent a könyv, visszamentem, de már egy gimnáziumba, filozófiát tanítani.
Alapítottam egy irodalommal és filozófiával foglalkozó játékos, nemzetközi lapot diákoknak, épp a napokban jelent meg egy száma, benne szolnoki tanítványaim írásaival is.
– A gimnázium is hatalmas munka volt, szerettem azt is, de amikor az újabb könyvembe kezdtem, megint otthagytam a tanítást. Közben viszont kaptam egy kéthetes vendégtanári meghívást Isztambulba. Azt is imádtam. Akkor már nagyon el akartam látogatni Magyarországra, mert dédnagyapám – aki magyar zsidó volt – még kicsi gyerekként, az előző századfordulón vándorolt ki szüleivel Kassa környékéről Amerikába. Elutaztam Kassára, meglátogattam a falut is, illetve biciklivel bejártam Zemplént. Bár egyáltalán nem beszéltem magyarul, nagyon jól éreztem magam. Arrafelé mindenki kerékpározott.
– Tiszta Hollandia!
– Nagy élmény volt, megtetszett Sárospatak, gondoltam, jó lenne ott tanítani, és láttam a neten, hogy van egy program, azon keresztül jöhetnek amerikai tanárok Magyarországra. Írtam egy ímélt, s rögtön visszajeleztek, hogy Szolnokon lenne állás.
– Azóta letelepedési engedélyt szerzett, lakást vásárolt. Magyarországról sokan nyugatra, esetleg éppen Amerikába vágynak, ön pedig itt akar maradni?
– Azt hiszem, igen. Persze nyaranta látogatom a szüleimet, és egyéb programokra is visszautazok. De nagyon megszerettem ezt az országot. Itt egyszerűen, csendesen lehet élni. És mindent csinálhatok, ami érdekel. Zene, irodalom. Jól megy a tanítás, a Varga hangulatát is szeretem.
– Amerikában nem lehet mindent csinálni? Úgy értem: szerényebb jövedelemmel.
– Mindent lehet, csak sokkal nehezebb. Ott nagyon erős a verseny, a tülekedés. A kultúrában is minden a reklámról szól, ki hogyan adja el magát a piacon. Mert abból lesz pénz.
Ha valaki nem tudja elég jól menedzselni a dolgait, akkor ő nem számít.
– Tudom, ez itt is hasonlóan működik, de nem annyira, mint Amerikában. Ott a reklám gyakran fontosabb, itt a minőség és a bátorság. Ha a zenével akarok foglalkozni, akkor a zenével foglalkozom, és szépen alakulnak a lehetőségeim. Írok, fordítok, tanítok.
– Miben különbözik az amerikai és a magyar iskola?
– Nekem az oktatás során fontos a csönd. Az amerikai kultúra nagyon hangos, és kicsit agresszívabb. Eleve hangosabban beszélnek, sokszor mindenki egyszerre, és nem csak az iskolában. Különösen (de nem csak) a nagyvárosokban.
Az emberek sietnek, rohannak, sokat dolgoznak, nagy a nyomás. Nekem kell a csönd, a pihenés.
– Nem lustálkodni, hanem hogy legyen időm gondolkodni, olvasni. Az amerikai iskolákban az óraközi szünet csak három-öt perc. Itt sokkal nyugodtabb a légkör.
Rendkívül öntudatosak a tengerentúli diákok
Diana Senechal elmondta, hogy az Egyesült Államokban sokféle iskola van. Azokban, amiket ő ismer, a tanárnak huszonöt a heti kötelező óraszám, rengeteg formális értekezlet van, folyosó- és ebédfelügyeletek, klubok működtetése és egyéb kötelező tevékenységek. A „jó” tanár gyakran hatkor megy haza az iskolából, és sokszor viszi magával a javítanivalót. Viszont egy New York-i tanár fizetése négyszerese egy szolnokiénak.
Diana szerette az ottani tanítást, rengeteg jó élmény köti oda, de hogy választani lehetett, a kevesebb pénz és lazább időbeosztás mellett döntött, hiszen nem csak a tanítással foglalkozik.
A diákok ott nagyon öntudatosak, gyakran hiszik, hogy mindenben igazuk van, ezért a tanárnak nagyon kell figyelnie. A fiatalok gyakran készítenek videót az órákon, és ha valamit rosszul mond a tanár, nyilvánosságra hozzák.
Amerikában a szülők egy része, főleg a jobb módúak, nagyon figyelnek az oktatásra. Sokan viszont egyáltalán nem vesznek részt az iskola életében, némelyiküknek internete sincs, nem beszélnek angolul. Ugyanakkor New Yorkban minden tanártól elvárják, hogy rendszeres kapcsolatot tartson a szülőkkel.
